6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárZimányi Linda drámai vallomása: Életmentő műtéten esett át

Zimányi Linda drámai vallomása: Életmentő műtéten esett át

Kifutott a lábából a vér, amikor orvosa közölte vele: műtétre lesz szükség, ellenkező esetben a legrosszabb forgatókönyv válik valósággá.

Zimány Linda álomszerű életet élt egészen tavaly nyárig, amikor egy rutin szűrővizsgálat során kiderült, komoly nőgyógyászati elváltozás fenyegeti az életét.

Az orvosok ugyan igyekeztek megnyugtatni a rák előszobájának tartott sejtburjánzással kapcsolatban, de azt is tudatosították benne, hogy ha nem műtik meg azonnal, akkor hónapokon belül kialakul nála a méhnyakrák.Linda nem győzi hangsúlyozni: az életét a nőgyógyászati szűrés mentette meg!

„Tulajdonképpen 14 éves koromtól benne volt a pakliban, hogy egyszer egy vizsgálat után rossz hírt kapok, mivel akkor egy szűrővizsgálat során kiderült, hogy hajlamos vagyok a méhnyakrákra. Éppen ezért félévente jártam ellenőrzésre, és ma már kijelenthetem, hogy ennek a rendszerességnek köszönhetem az életemet. Tavaly nyár elején derült ki, hogy bekövetkezett a baj:

felfedeztek az orvosok egy elváltozást, és azt is mondták, hogy elkerülhetetlen a megelőző műtéti beavatkozás. Ezt augusztusban el is végezték…

– idézte fel a fájdalmas, de tanulságos történetet Zimány Linda, aki határozottan kijelenti: ha nem veszik észre időben a betegséget, ma már talán nem beszélgethetnénk vele minderről.

Zimányi Linda drámai vallomása Életmentő műtéten esett át 1
Fotó: Vojcehovszkij Richárd

„Ha nem jártam volna rendszeresen szűrésre, és nem kapják el időben a dolgot, a legrosszabb forgatókönyv szerint három hónap alatt meg is halhattam volna, hangozzék ez bármennyire nyersen is. Orvosi értelemben kijelenthető, hogy rákmegelőző műtétem volt, ugyanis esetemben a rák nemcsak egy lehetőség lett volna, hanem egyenes következmény”

– mondta Linda, aki nem tagadja: lelkileg megviselte őt a tudat, hogy beteg.

„Nagyon nehéz volt a műtét előtti időszak és az azt követő hat hét is. A diagnózis hallatán kifutott a lábamból a vér.

A beavatkozás után azt éreztem, hogy a nőiességemben sérültem.

Nem tudtam teljes életet élni… Mindvégig a szüleim álltak mellettem, édesanyám hozzám költözött, hogy segítsen és támogasson a felépülésben. Ma már csak félévente kell kontrollvizsgálatokra járnom, hamarosan pedig elég lesz évente. Szembenéztem a rákkal és legyőztem!”

– jelentette ki modell-jogdoktor, aki a műtétet követően megtanulta kezelni a stresszt, mert biztos abban, hogy ez is hozzájárult a betegség kialakulásához.

Zimányi Linda drámai vallomása Életmentő műtéten esett át 2
Fotó: Vojcehovszkij Richárd

„A stressz jó táptalaja a ráknak. Ezért fontos, hogy megtaláljuk a módját, hogyan lazíthatunk, hogyan engedhetjük el a minket nyomasztó problémákat.

Én a meditáció felé fordultam, és nagyon hamar el is kezdtem érezni a jótékony hatását

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work