13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségZente után Leventéért is összefogott az ország - videó

Zente után Leventéért is összefogott az ország – videó

Hazaengedték a Bethesda Kórházból Zentét.

A másfél éves, izomsorvadással küzdő kisfiú kedden kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét, jól van, a következő két hónapban sok minden eldől.

Egy Fejér megyei kisfiú, Levente szülei egyelőre még abban reménykednek, hogy nekik is sikerül összegyűjteniük a 700 millió forintot. Neki is hasonló betegsége van, érte is összefogott az ország, nagyjából 300 millió még hiányzik – közölte az M1 Híradója.

Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány: 10402221-50526856-49831002

Levente 2017. december 20-án született, egyéves korában diagnosztizálták nála a gerincvelő-izomsorvadást, ami fokozatos izomgyengüléshez, végül pedig bénuláshoz vezet. Anyukája elmondta: akkor vették észre, hogy valami nincs rendben, amikor a kisfiú elkezdett kúszni, de a lábait tehetetlenül húzta maga után, és még nyolchónapos korában sem tudott ülni.

Levente nem bírja megtartani magát, ezért sem egyedül ülni sem pedig felállni nem tud, csak kerekesszékben tud közlekedni.

A tudomány jelenlegi állása szerint az egyetlen gyógyszer, ami megállíthatja az izomsorvadást és javíthat Levente állapotán, a Zolgensma nevű kísérleti gyógyszer. Egyszeri kezeléssel olyan génállományt juttatnak be a kisfiú testébe, amely a hiányzó fehérjét pótolni tudja. Ez azonban a világ egyik legdrágább gyógyszere, átszámítva 700 millió forintba kerül.

Levente szülei ezért megpróbálva a lehetetlent, sorstársa, Zente szüleinek példájára összefogást indítottak a közösségi oldalakon. Zentének sikerült, így már kedden be is adhatták neki a Zolgensmat a Bethesda Gyermekkórházban.

Most Leventéért mozdult meg egész Magyarország, sokan süteményvásárt, futóversenyt, családi napot vagy éppen jótékonysági edzést szerveznek, hogy az ott befolyt pénzzel járuljanak hozzá a kisfiú felépüléséhez.

Az idő azonban rohamosan fogy. A speciális génterápiát ugyanis csak két éven aluli gyermekeken tesztelték hatásosan. Levente pedig december 20-án lesz két éves, azután a gyógyszert már nem kaphatja meg. Leventének még két hete van, hogy esélyt kapjon az egészséges életre, ugyanis az is sok idő, amíg a gyógyszert Amerikából Magyarországra szállítják.

Eddig kicsivel több, mint 400 millió forintot sikerült összegyűjteni, de még így is 300 millió forint hiányzik.

Aki segíteni szeretne, minden információt megtalál az alábbi oldalon, vagy keresse az Összefogás Levente Lépteiért Alapítványt.

A címlapfotó forrása: Facebook

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem