11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldZavargások Németországban, elegük lett a migránserőszakból

Zavargások Németországban, elegük lett a migránserőszakból

Egy szír és egy iraki migránst azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégi chemnizti fesztiválon agyonszúrtak egy 35 éves német asztalost. A városban felforrósodott a helyzet, több százan vonultak utcára. Bár a lakosság már korában is jelezte, hogy nem kérnek a migránsokból, a média és a baloldali városvezetés szerint szélsőjobboldali erők vannak csak az utcákon.

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 23 éves szír és 22 éves iraki migránst, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a chemnitzi városi fesztiválon agyonszúrták a 25 éves Daniel H.-t. Sajtó információk szerint a férfinak azért kellett meghalnia, mert segítséget akart nyújtani barátival egy – migránsok által – molesztált lánynak. Ezt az értesülést azonban a rendőrség nem erősítette meg. Az összetűzésben két másik ember is megsérült, őket egyelőre kórházban ápolják. A gyilkosságot követő napon ezren vonultak utcára, aminek során több bevándorlót is elkergetett vagy megfenyegetett több tüntető.

Hétfőn estére pedig már ötezresre duzzadt a tömeg.

A demonstrálók között volt ak, aki náci karlendítéssel „üdvözölték” a rendőröket. A tüntetésen hatan megsérültek. A német média és a város szociáldemokrata vezetése azt állítja, hogy szélsőjobboldali erők randalíroztak az utcán. Azt azonban figyelmen kívül hagyják, hogy egy gyilkosság volt a demonstráció kiváltó oka. Arról sem beszélnek, hogy Chemnitzben és a közeli nagyvárosokban már réges-régen elfogyott az emberek türelme.

Chemnitzben is több nagy felháborodást keltő eset is történt a migrációs válság kitörése óta.

Május végén például egy 15 éves lányt erőszakolt meg egy szíriai migráns egy elhagyatott pincében, és a nyár folyamán bevándorlók zaklattak német lányokat a helyi strandon. Több migránst is azzal gyanúsítanak, hogy a városi katolikus templomokat rendszeresen megrongálják. A közeli Drezdában és Lipcsében is hasonló a közhangulat.

A drezdai városháza elé szintén tüntetést jelentettek be a Chemnitzben történtekkel kapcsolatban. 

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem