7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd

Yoda, mint tanár!

A brit szülők fele helyesli a testi fenyítést és újra bevezetné a nádpálcát az iskolákban, sok diák a Csillagok háborújának Yoda mesterét szeretné tanárjának.

A brit szülők fele helyesli a testi fenyítést és újra bevezetné a nádpálcát az iskolákban, sok diák a Csillagok háborújának Yoda mesterét szeretné tanárjának.  Kérdezői kétezer olyan szülőtől tudakolóztak, akinek középiskolás gyereke van. 49 százalékuk támogatja a verést és a nádpálca “reneszánszát”, míg 45 százalékuk ellenzi, azaz élésen megoszlanak a vélemények, csupán 6 százalékuk közömbös vagy tanácstalan. Ugyanakkor 91 százalékuk szerint a tanároknak lehetőséget kellene kapniuk a szigorúbb fellépésre diákjaikkal szemben. Egy pedagógus-szakszervezet viszont azt hangoztatja, hogy javult az iskolai fegyelem, amióta – több mint fél évszázada – a testi fenyítést betiltották a szigetországban.  star_wars_yoda_640x480_8530  Tíz évvel ezelőtt egyébként még több szülő támogatta a testi fenyítést, akkor 51 százalékuk helyeselte. Ami a büntetési módokat illeti, a “legnépszerűbb” – szülői körben – a “kiküldetés”, mármint a gyerek kiparancsolása az osztályteremből. Ezt a szülők 89 százaléka helyesli. A bezárás – a tanítási utáni “marasztalás” – 88 százalékos támogatottságú. A kiabálás a gyerekkel viszont csak 55 százalékos.  A szülők 91 százaléka szerint a tanárok egyre jobban félnek a diákoktól, 86 százalék szerint a diákok szüleitől, továbbá –  90 százalék szerint pedig attól, hogy jogi eljárás indul ellenük diákok fegyelmezéséért. Diákokat is megkérdeztek a felmérők a verésről. A közvetlenül “érintettek” 19 százaléka helyeselné a testi fenyítés visszatérését, 71 százalék ellenzi.  A felmérés felvetette azt a kérdést is, hogy kit tartanának tökéletes tanárnak, illetve tanárnőnek. A diákok Albus Dumbledore-t (a Harry Potter filmekből) emelték az első helyre 36 százalékos szavazati aránnyal, a második Jamie Oliver “tévészakács” lett 26 százalékkal holtversenyben a jedilovag-oktató Yoda mesterrel a Csillagok háborújából. Tökéletes tanárnőnek a legtöbben (40%) Harry Potter “szülőjét”, JK Rowling írót tartanák, de Kate Middletonnak, “alias” Katalin hercegnőnek is sokan örülnének, ő a negyedik lett 21 százalékkal – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Kérdezői kétezer olyan szülőtől tudakolóztak, akinek középiskolás gyereke van. 49 százalékuk támogatja a verést és a nádpálca “reneszánszát”, míg 45 százalékuk ellenzi, azaz élésen megoszlanak a vélemények, csupán 6 százalékuk közömbös vagy tanácstalan.

Ugyanakkor 91 százalékuk szerint a tanároknak lehetőséget kellene kapniuk a szigorúbb fellépésre diákjaikkal szemben.
Egy pedagógus-szakszervezet viszont azt hangoztatja, hogy javult az iskolai fegyelem, amióta – több mint fél évszázada – a testi fenyítést betiltották a szigetországban.

Tíz évvel ezelőtt egyébként még több szülő támogatta a testi fenyítést, akkor 51 százalékuk helyeselte.
Ami a büntetési módokat illeti, a “legnépszerűbb” – szülői körben – a “kiküldetés”, mármint a gyerek kiparancsolása az osztályteremből. Ezt a szülők 89 százaléka helyesli. A bezárás – a tanítási utáni “marasztalás” – 88 százalékos támogatottságú. A kiabálás a gyerekkel viszont csak 55 százalékos.

A szülők 91 százaléka szerint a tanárok egyre jobban félnek a diákoktól, 86 százalék szerint a diákok szüleitől, továbbá –  90 százalék szerint pedig attól, hogy jogi eljárás indul ellenük diákok fegyelmezéséért.

Diákokat is megkérdeztek a felmérők a verésről. A közvetlenül “érintettek” 19 százaléka helyeselné a testi fenyítés visszatérését, 71 százalék ellenzi.

A felmérés felvetette azt a kérdést is, hogy kit tartanának tökéletes tanárnak, illetve tanárnőnek. A diákok Albus Dumbledore-t (a Harry Potter filmekből) emelték az első helyre 36 százalékos szavazati aránnyal, a második Jamie Oliver “tévészakács” lett 26 százalékkal holtversenyben a jedilovag-oktató Yoda mesterrel a Csillagok háborújából. Tökéletes tanárnőnek a legtöbben (40%) Harry Potter “szülőjét”, JK Rowling írót tartanák, de Kate Middletonnak, “alias” Katalin hercegnőnek is sokan örülnének, ő a negyedik lett 21 százalékkal – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Forrás: napidoktor

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem