13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekWilliams: A Ferrari legyőzése nehéz, de nem lehetetlen!

Williams: A Ferrari legyőzése nehéz, de nem lehetetlen!

hirmagazin_2015-09-06_131017

Forrás: hirado
A Williams harcba akar szállni a Ferrarival és harcba is szállhat vele a délutáni viadalon – jelentette ki a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds. A tapasztalt brit szakember most a Red Bull-lal és a Mercedesszel kapcsolatos pletykákról is beszélt.

Nehéz versenyeken van túl Sir Frank Williams alakulata: Magyarországon a pálya sem feküdt autójuknak és a szerencse sem állt melléjük, Belgiumban pedig a beállításokkal és a gumiabroncsokkal gyűlt meg a bajuk. Olaszországban fordulhat az egylet szerencséje, hiszen a pálya is fekszik az FW37-esnek és Symonds elmondása szerint ezúttal a tökéletes beállításokat is sikerült megtalálni, igaz a gumikkal kapcsolatos problémákra továbbra is keresik a megoldást.

A csapat versenyzői az ötödik (Felipe Massa) és a hatodik (Valtteri Bottas) rajthelyet szerezték meg a szombati időmérőn, azaz alulmaradtak a Ferrari pilótáival vívott küzdelemben, vasárnap azonban visszavágnának a helyi közönség kedvenceinek. A technikai igazgató szerint nem tűnik lehetetlennek a vörösök legyőzése. „Az időmérőn az elvárásoknak megfelelően szerepeltünk, igaz abban bíztunk, egy kicsit közelebb leszünk a Ferrarihoz, de tudjuk, hogy új erőforrásokat hoztak erre a futamra, a motorerő pedig Monzában rendkívül fontos” – idézi szavait a Forma-1 hivatalos oldala.

Tudjuk, hol állunk a Mercedeshez képest. Belgiumban sajnos gyengébben teljesítettünk, és láthattuk, hogy azon a hétvégén a Lotus, a Force India és a Red Bull is közel került hozzánk – ez a helyzet pedig egy kicsit sem volt szimpatikus a csapatnak. Előttük kell lennünk, és most előttük is vagyunk! Most visszatértünk a megszokott pozícióba. Az időmérőt tehát átlagosnak értékelem. A jelek azt mutatják, a futamon elég erősek lehetünk. Persze nehéz lesz javítani a helyezésünkön és nehéz lesz felvenni a harcot a Ferrarival, de nem lehetetlen” – folytatja Symonds.

A tapasztalt brit szakember korábban kijelentette, a Ferrarival kapcsolatos pletykák megzavarhatják a csapat finn versenyzőjét, Valtteri Bottast. Most, hogy a Williams bejelentette, változatlan pilótapárossal vág neki a 2016-os évnek (akárcsak a Ferrari), ismét elhintette, a híresztelések rossz hatással voltak a versenyzőre. „Ezek nem fizikai jelek. Csak érzed; sokszor átéltem már, hogy egy fontos versenyző, vagy szakember elhagyja a csapatom. Ahhoz, hogy sikeres légy a részletekre is komoly hangsúlyt kell fektetned. Nem gondolhatsz másra! De, ha egy pilóta azon agyal, vajon kell-e a Ferrarinak, és vajon a Williams meg akarja-e tartani, akkor nem tudja a legjobbat nyújtani!” – magyarázza.

Monzában egyre több forrás írt a Red Bull és a Mercedes küszöbön álló megegyezéséről (az Omnicorse szerint például egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a hivatalos bejelentéshez), amiről most a Williams szakemberének véleményét is kikérték. Ő pedig őszintén kijelentette, nem örülne, ha a bikások megegyeznének a Mercedesszel. „Természetesen nem [örülnénk]. Nagyszerű a kapcsolatunk a Mercedesszel, szóval boldogok vagyunk a dolgokkal úgy, ahogyan most állnak. Persze, ha a Red Bull Mercedes-motorokat kap, ugyanúgy le akarjuk győzni őket. És meg is csinálhatjuk!” 

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem