10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVörös kóddal hívják fel a figyelmet a rendőrök!

Vörös kóddal hívják fel a figyelmet a rendőrök!

Októberben 40 ember halt meg az ország útjain közúti balesetben.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályokat betartva a tragédiák zöme elkerülhető lett volna – írja a police.hu.

Kiugróan magas számok

– A vörös kód a kiugróan magas számokra hívja fel a figyelmet – tudtuk meg Varga Rudolftól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. A megyében októberben két halálos baleset történt Csobádnál és Baktakéknél, de volt tíz sérülttel járó tömegszerencsétlenség is a 37-es úton, amikor egy ukrán rendszámú furgon fának csapódott – idézi fel a statisztikát a szóvivő.

Január 1-jétől október 16-ig már 396-an vesztették életüket az útjainkon. A balesetek többsége kivédhető lett volna szabálykövető magatartással vagy nagyobb körültekintéssel, jobb vezetői tudással, illetve önkritikusabb viselkedéssel.

Fontos, hogy idegen környezetben, rossz látási viszonyok között, nem a megszokott körülményeknél, vagy ha fáradt, feszült, óvatosabban, lassabban, megfontoltabban vezessenek – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

boob, police

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work