14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVonaton is, gyalog is jönnek, de hiába..

Vonaton is, gyalog is jönnek, de hiába..

Bács-Kiskun megyénél hajnalban tizenegy migráns kísérelt meg jogellenesen bejutni az ország területére. (2018. 12. 22., szo – 08:35, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyen egy Szerbia irányából belépő személyvonat átkutatása során a rendőrök 2018. december 22-én 4 óra 10 perckor két külföldi férfit találtak elbújva, akik afgán állampolgárnak vallották magukat.

Három órával később – 7 óra 15 perckor – egy másik szerelvény érkezett ugyanebből az irányból. Az egyenruhások a vonat átvizsgálása során újabb négy külföldit találtak. A magukat szintén afgánnak valló férfiak a vonaton elbújva, jogellenesen próbáltak meg Magyarország területére jutni.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2018. december 22-én 4 óra 45 perckor öt külföldit tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén. A feltartóztatott férfiak mindegyike iráni állampolgárnak vallotta magát.

A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni egyik esetben sem, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem