10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVonat alá feküdt egymilliárd forintért

Vonat alá feküdt egymilliárd forintért

forrás: MTI

Vádemelést javasol a rendőrség egy nyírkátai férfi ellen, aki a vonat alá feküdt, hogy biztosítási csalással egymilliárd forintot szerezzen meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel az internetes oldalán.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött 14 biztosítótársaságnál baleset-biztosításokat, hogy később önmagának szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.

Vonat alá feküdt egymilliárd forintért

A nyírcsászári vasútállomáson 2014. július 30-án szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, amely átment a lábán, ennek következtében a férfi mindkét lába annyira megsérült, hogy miután mentőhelikopterrel kórházba vitték, azokat amputálni kellett.

A nyírkátai férfi megpróbálta a biztosítótársaságokat tévedésbe ejteni, hogy hozzájusson a majdnem egymilliárd forintos biztosítási összegekhez.

A rendőrség befejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work