17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekVona Gábor megijedt Terry Blacktől, el sem ment a bíróságra

Vona Gábor megijedt Terry Blacktől, el sem ment a bíróságra

Nem jelent meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke azon a szembesítésen, ahol módja lett volna tagadni azokat az állításokat, miszerint melegpartikra járt, és voltak meleg kapcsolatai – írta a Ripost.

Nem jelent meg a Budapest Környéki Törvényszéken Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig arról kellett volna nyilatkoznia, hogy nem igaz, amit korábban Terry Black és Amanda Elstak állított róla, miszerint Vona az ő köreikbe járt, melegpartikon vett részt, és voltak meleg kapcsolatai is – írta a Ripost.

A hosszas iratismertetés közben annyi derült ki, hogy mivel az egyik koronatanú Amanda Elstak nem kapta kézhez az idézést, így csak hallgatóságként vehet részt az eljárásban. Terry Black, aki ezer kilométert vezetett, hogy odaérjen a tárgyalásra, egyszer csak kifakadt a tárgyalóteremben:Vona Gábor biztosan biszexuális, de még az is lehet, hogy meleg, de bi biztosan! Miért nem jött el, hogy szembenézzen velem, vagy Amandával?

– kérdezte Terry, majd hátranézett Amandára, aki helyeslően bólogatott. Terry azt mondta, nem tudja, miről szól a per, de azt továbbra is állítja amit Vonáról mondott, és vállalja is érte a felelősséget.

Vona Gábor és a macskáka

Arra készültek, hogy Vona arcába mondják

Láthatóan Amandával egyetértésben arra készültek, hogy Vona arcába mondják, szemtől szembe, mit gondolnak róla, és felidézzék a régi emlékeket. A szünetben is erről beszéltek. „Itt vagyunk, én is itt vagyok, te is itt vagy!” – mondta Terry a folyosón Amandának, miközben arról tanakodtak, vajon Vona miért nem jelent meg a tárgyaláson.

„Ez neki ennyire fontos?Amanda korábban így nyilatkozott: „Vona Gábor úrral a Lokálban találkoztam először Budapesten a Kertész utcában.” Állítása szerint ez nem egyszeri találkozás volt. „Több alkalommal is heti, kétheti viszonylatban találkoztam vele. A Lokálból, mivel Terry Black üzemeltette a Lokált, nagyon sokszor átmentünk Terryhez a lakásba.Volt egy másik úr is, azzal mindig megjelent a Terrynek a lakásában zárás után –nyilatkozta korábban Amanda Elstak.

Forrás és kép: ripost

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work