6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVolt főnyomozó: Miután felmerült a Gyárfás-Portik-szál, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a...

Volt főnyomozó: Miután felmerült a Gyárfás-Portik-szál, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben

Fenyő-gyilkosság – I. rész

A kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást  a Fenyő-ügyben

– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Lajos, az NNI Döglött Ügyek Osztályának volt vezetője, a Fenyő-ügy egykori főnyomozója.

Kovács elmondta, azt gondolták, a felső vezetés szakmai döntést hozott, ám azzal ők nagyon nem értettek egyet. Arról, hogy a Gyurcsány-kormány alatt gátolhatták az 1998-as merénylet felderítését, Portik anyósa mondott többet, aki azt állítja, vele – miután többször is kihallgatták – a rendőrségen azt közölték, nincs meg a politikai akarat a „Portik-ügy” rendezésére. 

Kedd délelőtt közleményben jelentette be a Fővárosi Főügyészség, hogy felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben.A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János sértett, aki egy videókazetta terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt. Az úszószövetség volt elnöke és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt (Tasnádi Pétert – PS) az ölési cselekménnyel, aki azt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízástEzért Gyárfás megbízta az olajmaffia rettegett vezérét,  Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost – áll a közleményben, hozzátéve, hogy a vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Rohácot a sértett megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó sértetthez lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiamogult. Azt mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy Gyárfás és Portik is ártatlannak vallják magukat és azt mondják, nem követték el a terhükre rótt bűncselekményt.

Kovács: Felsőbb utasításra megszűntették a nyomozást

Kovács Lajos, a Fenyő-ügy egykori főnyomozója, az NNI Döglött Ügyek Osztályának volt vezetője portálunknak elmondta, hogy nagy eredménynek tartja a vádemelést és nagyon kíváncsi arra, hogyan összegzi a főügyészség a bizonyítékokat és milyen döntést hoz majd az elsőfokú bíróság. A nyugalmazott főrendőr hozzátette, hogy szerinte ez a siker az összes, az ügyön dolgozó nyomozócsoport érdeme. Kovács szerint mindegyik egységnél merültek fel olyan bizonyítékok, amelyek nagyon fontosak és a vád tárgyát képezik. A volt főrendőr portálunknak beszélt arról is, hogy a kétezres évek közepén egyszer felsőbb utasításra kellett megszüntetniük a nyomozást éppen akkor, amikor már Gyárfás egyik alvilági kapcsolata, Portik Tamás a rendőrség látókörébe került a Fenyő-ügyben. Úgy tudjuk, Kovács erről a körülményről a 2018-as vallomásában is beszélt. Kovács portálunknak azt mondta, akkor a munkatársaival ezt a felettesek szakmai döntésének tulajdonították, de nagyon nem értettek vele egyet, mert szerinte lett volna mit nyomozniuk a Portik-Gyárfás-kapcsolat tekintetében, igaz, akkor még annyi bizonyíték nem állt a rendelkezésükre, hogy gyanúsítani is tudjanak (később, 2007-ben újra elrendelték az eljárást, de Portiknak a haja szála sem görbült). Az persze kérdés marad, hogy valóban rendőr-szakmai döntés volt-e a nyomozás megszüntetése, vagy esetleg a politika nyúlt bele az ügybe. Ez főleg azért érdekes, mert a tavaly év végén lefoglalt Portik-Gyárfás-beszélgetésekből lényegében kiderült, hogy Portik a baloldal védelmét évezte, amiről 2008-ban Laborc Sándor volt NBH-vezérnek is említést tett.

Riskó Tibor, Riskó Judit édesapjának levele Gyurcsányhoz.

„A politikai gyilkosságokat jól megszervezik”

Arra, hogy a politika a kétezres évek közepén belenyúlhatott a Fenyő-ügybe, Portik Tamás anyósának több fórumbejegyzése utal. A nő már több mint tíz éve leírta, hogy a rendőrség vizsgálta a Portik-Gyárfás szálat :

2004 szeptemberében eltűnt lányom és 4 unokám miatt kerültem kapcsolatba Incze Zsuzsával. Amikor megismerte családunk tragikus helyzetét, szakértőjéhez irányított minket, talán az majd tud segíteni! Az NNI-ben kötöttünk ki, megdöbbenésünkre K(ovács) Lajosnak tettünk – kérésükre – tanúvallomást. Már senkit nem érdekelt, hol is van a lányom és négy unokám, csak az, hogy unokáim apja – P(ortik) Tamás – mikor, hol, hány alkalommal találkozott lányom kíséretében Gy(árfás) Tamással. Később, amikor kiderült, hogy egy milliárdos ingatlan kapcsán 2004-ben bizonyíthatóvá vált lányom – persze nem az övé, hanem P(ortik) Tamásé – és Gy(árfás) Tamás kapcsolata, hirtelen leállt a nyomozás. K(ovács) Lajos azt mondta: „nincs meg a politikai akarat, hogy tovább nyomozhassanak. A lánya ügye nem hozzám tartozik, én gyilkosságokkal foglalkozom! Viszonthallásra!” (Napjainkban már az sincs nyilvántartva, iktatva, hogy egyáltalán bent jártunk, tanúvallomásainkról nem tudunk semmit, érdekes módon sok, általunk leadott, sorsdöntő, eredeti dokumentum, tárgyi bizonyíték az NNI igazgatója szerint eltűnt, nincs nyoma, nem tudják visszaadni!!!)

Majd egy másik, szintén jó pár évvel ezelőtti bejegyzésében a hölgy hozzátette:

Pár hónappal ezelőtt megkeresett minket egy távoli ismerősünk és elmondta, kik, miként és mikor választották ki a lányomat arra, hogy P(ortik) Tamás és Gy(árfás) Tamás találkozásainak fedésében részt vegyen. Az emlékeinkben kutatva mi már régen tudtuk, hogy melyik alkalom lehetett az, nem ért minket váratlanul az egyik résztvevő – állítólag lelkiismeret furdalása van – tájékoztatása. Ma már azt is tudjuk, ha bizonyos szervek kiválasztanak valakiket, akár egy családot, bizonyos feladatokra – persze tudtukon kívül! – onnan nincs menekvés! A politikai gyilkosságokat jól megszervezik!”

Riskó Tibor levele 2005-ben Gyurcsányhoz.

Láthatatlan kezek vigyáztak Portikra

Riskó Judit kijelentéseiről megkérdeztük Kovács Lajost is, de a volt főnyomozó nem emlékszik ilyen beszélgetésre a hölggyel, aki a PestiSrácok.hu-nak megemlítette azt is, hogy volt olyan gazdasági ügyekkel foglalkozó nyomozó, aki azt mondta nekik, hogy ne firtassák Portik ügyeit, mert úgy fogják őket megölni, hogy a rendőrség soha nem tudja bebizonyítani, hogy nem öngyilkosok lettek. Az Energol-vezér anyósa emellett az Aranykéz utcai robbantás tárgyalásán néhány éve arról is beszélt, hogy 2005-ben még Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöktől is segítséget kértek, mindhiába, sőt, a nő állítása szerint akkoriban állították le a nyomozást, hogy Gyurcsány egykori főtanácsadójával, Fejes Jenővel családja találkozott. Riskó Judit arra is kitért, hogy Portik neki mindig azt mondta, ő a rendőrségnek dolgozik, és azt hajtogatta, hogy „a jó oldalon áll”. Beszélt arról is: amikor lányának, Portik élettársának az Egyesült Államokba kellett mennie, de a repülőtéren kiderült, hogy lejárt az útlevele, egy éjszaka alatt intézkedtek, a repülőtéren pedig civil ruhás fegyveres vigyázott rájuk az Aranykéz utcai robbantás másnapján. Riskó Judit szerint Portikra egészen 2012-es letartóztatásáig kormányokon átívelően láthatatlan kezek vigyáztak, és hiába kértek a rendőrségtől, illetve különböző hatóságoktól segítséget az őket fenyegető maffiózóval szemben, a férfi minden ügyét elsimították. Hogy ezt megértsük, érdemes felidézni, a PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a Portik-ügy nem kifejezetten a leszámolások felderítéseként indult 2011-ben, hanem a nyomozó hatóság arra volt kíváncsi, Portik Tamásnak milyen titkosszolgálati kapcsolódásai voltak, melyek segítségével évtizedeken keresztül minden felelősségre vonást megúszhatott. Úgy tudjuk, kihallgatták az Energolhoz(Portik ennek az olajszőkítési ügyletekbe keveredett vállalkozásnak volt az egyik vezetője) köthető titkosszolgákat, de azok nem akarták elárulni, miként szervezték be a bűnözőket a céghez. Annyit lehetett tudni, hogy a szálakat Stefán Géza vezérezredes, a Katonai Biztonsági Szolgálat 2009-ben elhunyt vezetője mozgatta annak idején. A legendás katonai elhárító haláláig pajzsolta az olajosokat, hiszen óriási hasznot hajtottak a politikusoknak. Feltehetően az ő halálának is köze van ahhoz, hogy Portikot végül utolérte az igazságszolgáltatás.

pestisracok

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work