6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldVölner: Embervásárokat akar indítani Brüsszel

Völner: Embervásárokat akar indítani Brüsszel

Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit – mondta a Magyar Időknek Völner Pál, aki szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne.

A lap keddi számában megjelent interjúban az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: “a magyar kvótaper azonban megakasztotta a folyamatot, a mostani nemzeti konzultáció pedig újabb nehézséget okozhat a Soros-terv végrehajtóinak”.

“Az amerikai milliárdos elképzeléseinek megvalósítása visszavethetné az egész kontinenst”, ezért is különösen érdekes, hogy a terv kivitelezésében a brüsszeli Európai Bizottság is részt vesz – fogalmazott.

Völner Pál szerint “a Soros-terv, a kötelező betelepítés alkalmas eszköz a ma még erős nemzetállamok stabilitásának megingatásához, az európai kultúra felszámolásához”, és a jelenlegi egyensúly megbomlása után bárki könnyen érvelhetne a népek jogainak megkurtítása, a további központosítás, vagyis lényegében az Egyesült Európai Államok megalakítása mellett.

Forrás: hirado.hu

Képek: Magyar Néprajzi Lexikon

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem