17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságViszlát Napi Gazdaság, hello Magyar Idők!

Viszlát Napi Gazdaság, hello Magyar Idők!

A külföldi újságcím magyarításából elég furcsa név született: Magyar Idők, de majd biztosan megszokjuk. Mindenesetre nemcsak a nevét dobták, de jól beazonosítható színét is megváltoztatták, mától a nyugtató zöld színben fut a megújult lap. Beköszöntőjükben vélhetően a Magyar Nemzet hite vesztésére utalva azt írják „az elmúlt hónapokban olyan űr támadt a hazai országos napilapok piacán, amelyet reményeink szerint a Magyar Idők tud majd színvonalasan betölteni. Indulásként egy interjúban mindjárt Rogán Antal riogatja az olvasókat az európai kalifátussal.

Profilváltás

Csermely Péter július végén beszélt arról, hogy az újság az előző hónapokban teljes profilváltáson ment keresztül, gazdaságiból közéleti napilappá alakult, ezért döntöttek a Magyar Idők név felvétele mellett.

A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem a tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már – tette hozzá.

hirmagazin_2015-09-01_070603

Szólt arról is, hogy az eddigi lazacszínű helyett fehér papíron jelenik meg az újság, és hétvégi melléklettel egészül ki.

Liszkay vette meg

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot kiadó kft.-t. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.

Csermely Péter május elején az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a lap megújítása várhatóan a nyár végéig tart, és akkor új nevet is kap az újság.

forrás: Hir24

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work