13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásVisszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán!

Visszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán!

Az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja, Ambrus Zoltán sok év kihagyás után újból visszatér a zenekarrba. Zoli 2010 óta nem tagja az együttesnek. A februári nagy koncerten azonban ismét színpadra áll az évek óta alkalmi munkákból élő énekes.

Ambrus Zoltán élete 2005-ben vett 180 fokos fordulatot, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett. A zenész csodával határos módon túlélte az életveszélyes sérüléseket, azonban hosszú évekig lábadozott, ezalatt zenésztársai végig támogatták. Ambrus felépülése után, egészen 2010-ig járt fellépni a zenekarral, majd fizikai állapota miatt végleg abbahagyta a koncertezést. 

Ambrus Zoltán a Ripost-nak elmondta, hogy jelenleg egy hangstúdióban dolgozik, viszont még mindig fáj a szíve, ha a régi szép időkre gondol és már nagyon várja az újabb közös munkát a fiúkkal.

Visszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán! 1

Várom, hogy a koncerten újra felidézzük majd a régi emlékeket. Hiányoznak a szép pillanatok, amiket együtt éltünk meg. Még mindig jóban vagyunk. Ha megkérnének, hogy legyek újból a zenekar tagja, akkor örömmel mondanék igent...”

De hogy a végleges visszatérésre mennyi az esély, azt egyelőre nem tudni. Bár Ambrus Zoltánról a Mirigyes fiúk már többször elmondták, hogy a zenekar örökös tagjának tekintik és a nagyobb bulikra mindig meghívást kap majd, egyelőre úgy tűnik, hogy nem fűzik szorosabbra a kapcsolatot.

„Ha számunkra kiemelt események vannak, akkor mindig felkérjük a Zolit, ha van kedve, de ez nem azt jelenti, hogy ő vissza akar térni, csak ezeket az ünnepeket, úgy mint a Mirigy család tagja, velünk tölti.” mondta el Sipos Tamás, aki éppen legújabb klipjük forgatásán mesélt arról, hogy miért ért véget a közös munka.

Visszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán! 2
Fotó: Szabolcs László

Félig meddig közös megegyezés, de ő mondta azt, hogy neki ez már fizikálisan nem fér bele az életébe, de a jó viszony megmaradt ennek ellenére.

Az Irigy Hónaljmirigy 1990-ben, egy szilveszteri bulin alakult meg, a fiúk azóta szinte minden napot együtt töltenek, több nehéz pillanatot is megéltek együtt, de 27 év alatt nem volt közöttük nagyobb konfliktus.

„A bajban ismerszik meg a jó barát. Voltunk mi már sokszor mélyponton, például amikor az Ambrus Zoli balesete volt, ami a csapat életében az egyik legnehezebb időszak volt. De akkor is összefogtunk és átlendítettük egymást a nehézségeken, amennyire lehetett.”

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work