18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárVisszatér az elvonó után George Michael

Visszatér az elvonó után George Michael

A zene karrierjét DJ-ként kezdő és utolsó lemezfelvételét két éve kiadó George Michael, Naughty Boy brit lemezlovas, producer, dalszerző és zenész közreműködésével készíti új albumát.

Visszatér az elvonó után George Michael

Naughty Boy, valódi nevén Shahid Khan, aki korábban már Beyoncé és Emeli Sandé énekesnőkkel is dolgozott együtt, az év legjobb popzenei teljesítményeit jutalmazó BBC zenei díjak (BBC Music Awards) átadóján beszélt közös munkáról George Michaellel – írta a BBC Newsra hivatkozva a Blikk.

„Alig várom. Nem tudom, mire számítsak. őszintén szólva nagyon izgulok is, mivel ő sokkal rejtélyesebb mindenki másnál” – mondta Naughty Boy, hozzátéve, hogy George Michael, azután kereste őt fel, miután megemlítette legendás kollégáját egy interjúban. „Neki jövőre jön ki a lemeze és az én albumomon is közre fog működni” – árulta el a brit producer.

A páros ugyan még nem vonult stúdióba, de Khan szerint ez már így is „a legizgalmasabb együttműködés”, amelyben valaha része volt. Azt is elmondta, hogy mások mellett Mike Posner, a DNCE, Emeli Sandé és Dua Lipa is közreműködött legújabb lemezén.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem