6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldVisszafordult a bevándorlók nagy része

Visszafordult a bevándorlók nagy része

forrás: MTI

Visszafordult Belgrádba a magyar határ felé elindult bevándorlók nagy része. Körülbelül 300 fiatal férfi kelt útra kedden, hogy a határkerítésnél követelje annak megnyitását. Helyszíni jelentések szerint 30 kilométer után nagyjából ötvenen folytatták tovább útjukat. A korábbi beszámolók arról szóltak, hogy a tiltakozók önként indultak el a szerb fővárosból, és az átkelést követelő, kézzel írt papírlapokat lengettek. Úgy tudni, hogy a csoport tagjai Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból származnak.

A magyar határ felé kedden elindult migránsok nagy része, miután estére a Belgrádtól mintegy 30 kilométerre fekvő vajdasági Ópazovára (Stara Pazova) ért, úgy döntött, hogy visszatér a szerb fővárosba – jelentette az N1 televízió. A tévécsatorna tudósítója a helyszínen arról számolt be, hogy a Belgrádból a magyar határ felé elinduló mintegy 300 migráns nagy része úgy döntött, hogy visszatér a fővárosba, mert elfáradtak, és az eső is elkezdett esni. Mintegy 50 migráns azonban folytatta az útját Újvidék felé – tette hozzá a tudósító.

Visszafordult a bevándorlók nagy részeBelgrád, 2016. október 4.
Illegális bevándorlók mennek Belgrád határában 2016. október 4-én. Sajtóhírek szerint a migránsok a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a határ megnyílik előttük. (MTI/AP/Darko Vojinovic)

Mintegy 300 fiatal férfi délelőtt indult el a belgrádi autóbusz-pályaudvarról. A helyszíni beszámolók szerint önként keltek útra, azt mondták, nem várakoznak tovább a hidegben, folytatni akarják útjukat. A férfiak a magyar határ megnyitását követelő, kézzel írt papírlapokat lengettek. A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a magyar határ megnyílik előttük.

k_epa20161004065Belgrád, 2016. október 4.
Illegális bevándorlók mennek Belgrádban 2016. október 4-én. Sajtóhírek szerint a migránsok a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a határ megnyílik előttük. (MTI/EPA/Andrej Cukic)

A B92 belgrádi televíziónak a migránsokat segítő információs központ egyik képviselője, Gordan Paunovic úgy nyilatkozott: véleménye szerint nem saját maguktól indultak el a migránsok, valószínűbb, hogy “valamilyen aktivisták” bíztatták őket. A B92 szerint feltételezhetően a No Borders nevű csoport állhat az illegális bevándorlók tüntetésének és útra kelésének hátterében, a csoport ugyanis korábban is tiltakozásra buzdította már a migránsokat.

Szerbiában jelenleg 6-7 ezer migráns tartózkodik – jelentette be Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár kedden. A bevándorlók Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem