10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldVisszaérkezett a franciákat Vuhanból hazaszállító első repülőgép

Visszaérkezett a franciákat Vuhanból hazaszállító első repülőgép

Megérkezett péntek délután a francia állampolgárokat az új koronavírus okozta járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból hazaszállító első repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre.

A 180 utas között egy olyan ember van, akinél jelentkeztek a betegségre utaló tüntetek, őt elkülönítve egy marseille-i kórházba szállították, a többieknek két hétig, az új koronavírus feltételezett lappangási idejének végéig egy számukra kijelölt befogadóhelyen, egy tengerparti nyaralóközpontban kell maradniuk.

„Az érintett embert egyből a Timone kórházba szállították, természetesen kivizsgálják” – mondta Agnes Buzyn egészségügyi miniszter a délkelet-franciaországi Marignane repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. A tárcavezető korábban személyesen fogadta az Istres repülőtéren a 180 hazatérő franciát.

„Honfitársaink francia földre értek, ez mindannyiunknak megkönnyebbülés. Örülnek, hogy itthon lehetnek, biztonságban érzik magukat, azt hiszem” – fogalmazott a miniszter.

Elmondta, hogy a hazatérőknek – akiknek a Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhely egyik üdülőközpontját jelölték ki karanténnak – alá kellett írniuk egy nyomtatványt, amely szerint két hétig nem hagyhatják el a központ területét.

„Azért jöttem, hogy elmagyarázzam nekik, hogyan fogjuk ellenőrizni őket, hogy maszkot kell viselniük, amikor kijönnek a szobájukból” – hangsúlyozta a miniszter. Jelezte azt is, hogy naponta kétszer megvizsgálják a hazatérőket, megmérik a testhőmérsékletüket.

Egy második repülőgéppel további franciák és más uniós állampolgárok várhatóan vasárnap érkeznek meg ugyanezen katonai repülőtérre.
Carry-le-Rouet településen délután 6 órakor általános tájékoztatót tartanak a helyieknek, akik előzőleg nem tudtak arról, hogy a településen lesz a Kínából hazatérők karanténja.

„A lakosoknak természetesen nem kell semmitől sem tartaniuk. A vírus főleg tüsszentéssel terjed, rövid 2-3 méteres távolságról” – mondta a miniszter.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work