6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekVilágszerte már százezreket oltottak be koronavírus ellen – Kiderült, hány embernél jelentkezett...

Világszerte már százezreket oltottak be koronavírus ellen – Kiderült, hány embernél jelentkezett mellékhatás

Magyarország — Világszerte több százezer embert oltottak be eddig, eddig hat embernél volt mellékhatás.

Az országban először dr. Kertész Adrienne főorvos kapta meg a Covid elleni vakcinát /Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

Az országban először dr. Kertész Adrienne főorvos kapta meg a Covid elleni vakcinát /Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

Felcsillant a remény, hamarosan talán visszakapjuk egykori életünket. Szombat éjszaka megérkezett Magyarországra az első adag vakcina, Budapest után már Debrecenben és Nyíregyházán is elkezdték a kórházi dolgozók oltását. Az országban elsőként dr. Kertész Adrienne (76) főorvos, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll-osztály vezetője kapta meg az oltást. Az ő feladata többek között a betegek és a dolgozók között a járvány megelőzésének és továbbterjedésének megakadályozása.

„Már nagyon vártam, hogy megérkezzen a koronavírus elleni védőoltás. De nem én kértem, hogy hadd legyek az első, aki megkapja, erről Szlávik főorvos úr telefonon értesített. Úgy tudom, a kórház jelölt ki engem” – nyilatkozta a Blikknek dr. Kertész Adrienne (76) főorvos.

„A vakcinát is Szlávik főorvos úr adta be nekem, profi volt, szinte meg se éreztem. Mindenkit kérek, hogy adassa be a védőoltást, hiszen tényleg véd. Bár a kórházi munkánk során olyan védőfelszerelést hordunk, ami megvéd bennünket a fertőzéstől, az utcán csak a maszk gondoskodik a biztonságunkról. Eddig világszerte több százezer embert oltottak be, de csak hatnál jelentkeztek mellékhatások, amelyek három napon belül maguktól elmúltak” – tette hozzá.

Megkezdték a dolgozók oltását a Semmelweis Egyetem budai és pesti klinikáin is.

Merkely Béla saját kollégái beoltását végezte el. Ő még egy ideig nem kaphat a vakcinából, mert nemrég fertőzött volt /Fotó: FacebookMerkely Béla saját kollégái beoltását végezte el. Ő még egy ideig nem kaphat a vakcinából, mert nemrég fertőzött volt /Fotó: Facebook

Az első 24 oltást Merkely Béla professzor adta be, mint írta, „páciensei” szinte meg sem érezték a szurit.

Ő maga még két hónapig nem kaphatja meg az oltóanyagot, mert egy hónapja esett át a fertőzésen.

A vakcinát speciális körülmények között, mínusz hetven fokon kell tárolni. Itt éppen jégben van /Fotó: MTI Balázs Attila A vakcinát speciális körülmények között, mínusz hetven fokon kell tárolni. Itt éppen jégben van /Fotó: MTI Balázs Attila

Az előírás szerint először azok az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, akik az intenzív, illetve a sürgősségi osztályon kezelik a betegeket, utána jön a többi kórházi dolgozó. A Blikk megtudta: a szabályt annyira szigorúan veszik, hogy eddig még a kormány tagjait sem oltották be koronavírus ellen.

” Mivel én nem az intenzív osztályon dolgozom, ezért majd csak akkor kapom meg a vakcinát, ha az én csoportomra kerül a sor. Hamarosan az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kerülnek sorra „– válaszolta lapunk kérdésére dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere.

Az első adag védőoltás a hegyeshalmi határon keresztül érkezett az országba /Fotó: MTI Krizsán Csaba  Az első adag védőoltás a hegyeshalmi határon keresztül érkezett az országba /Fotó: MTI Krizsán Csaba

Debrecenben és Nyíregyházán is elkezdték az egészségügyi dolgozók oltását. Mindkét városban elsőként egy orvos kapta meg a vakcinát. Az első védőoltás 50 százalékos védettséget produkál, majd 21 nap múlva a második vakcina már közel 100 százalékos védettséget nyújt. Eközben a Magyar Orvosi Kamara honlapján külön rovatban búcsúzik a koronavírusban elhunyt ápolóktól, háziorvosoktól, nőgyógyászoktól, főorvosoktól, mentősöktől és egy kutatóorvostól. Tegnap 41 kollégájukat gyászolták.

A vakcinát egy speciális tárolóban, több mint mínusz hetven fokon kell tárolni /Fotó: MTI Balázs Attila A vakcinát egy speciális tárolóban, több mint mínusz hetven fokon kell tárolni /Fotó: MTI Balázs Attila

Idő kérdése, hogy megérkezzen a mutáns

Kijutott Európából a sokkal fertőzőbb koronavírus-mutáció, az eddigiektől eltérő módon viselkedő új törzs szétterjedt az egész világon, felbukkant Japánban és Kanadában is.

„Ez a mutáció hajlamosabb a gyermekeket is megfertőzni”

– mondta a Reutersnek korábban Neil Ferguson járványügyi szakértő. Az eddig adatok szerint másképpen hatol be az emberi sejtekbe, ezért a gyermekek valószínűleg elveszítették természetes védettségüket.

Először Nagy-Britanniában mutatták ki, ekkor került gyakorlatilag nemzetközi karantén alá a szigetország. A vírus megjelent Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Svédországban is, és csak idő kérdése, hogy Magyarországon is felbukkanjon.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem