13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségVigyázz! Rohamosan terjed a szörnyű kiütéseket okozó allergia!

Vigyázz! Rohamosan terjed a szörnyű kiütéseket okozó allergia!

Rej­té­lyes ki­üté­sek je­len­tek meg több száz em­be­ren a Du­nán­tú­lon, a szak­em­be­rek még nem tud­ják, mi okozza a tü­ne­te­ket. Egye­lőre csak ta­lál­gat­nak.

Furcsa kiütésekre panaszkodnak a Dunántúlon élők, a betegek száma pedig augusztus végére több százra emelkedett. A Vas Népe információi szerint a különös esetekkel először június utolsó hetében keresték meg a panaszosok orvosaikat. Mint kiderült, az első bejelentések Körmendről érkeztek, akkor csupán négy-öt eset volt ismert.

Mindenki felsőtesten lévő, csípésszerű tünetekről számolt be.

Később viszont nemcsak Körmendről hanem szerte Vas megyéből, sőt a szomszédos Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Zala megyéből is egyre többen jelentkeztek hasonló problémával.

Vigyázz! Rohamosan terjed a szörnyű kiütéseket okozó allergia!
Illusztráció

Minden lehetőséget kizártak, nem tudni a tünetek okát

A lap szerint eleinte ágyi poloskára gyanakodtak a szakemberek, hiszen a tünetek erre utaltak. Éppen ezért a szokásos protokoll szerint  elkezdték kezelni a panaszosok otthonát, ám a poloskák jelenlétét semmi sem igazolta.

Sem magát a rovart, sem annak táplálkozásra utaló jeleit.

Később arra gondoltak, valamilyen atka lehet a bűnös, vagy valamilyen szúnyog, ám rovart továbbra sem találtak. Felmerült, hogy a tölgy búcsújáró lepke hernyójának a szőre okozhat ilyen allergiás reakciókat, ám egyelőre ez az állítás sincs bizonyítva.

Vigyázz! Rohamosan terjed a szörnyű kiütéseket okozó allergia! 1
A tölgy búcsújáró lepke hernyójára gyanakodnak

Az első becslések több mint 300 panaszosról számoltak be, de ebben nincsenek benne azok a páciensek, akik bőrgyógyászhoz fordultak, vagy kezelték a tüneteket

– tájékoztatta a Ripost-ot megyei tisztifőorvos, aki eddigi munkája során nem találkozott még ilyen nagy számban jelentkező esettel.

„Kizártuk a bogarakat, rovarokat, az erdészet szerint pedig az említett hernyó nem jelent meg Vas megyében. Még vizsgáljuk, hogy az allergiás reakciókat mi váltja ki” – mondta dr. Stánitz Éva, majd hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben csökkent a betegek száma.

Nincs semmilyen összefüggés a sok páciens között, vannak fiatalok, idősek, olyanok is, akik ki sem mozdulnak otthonról. Nagy kiterjedésű, viszkető területről  beszélünk, ami nyolc-tíz nap alatt múlik csak el

– részletezte az kiütéseket okozó allergia tüneteit a tisztifőorvos, aki szerint hatékony minden allergia elleni gyógyszer és a viszketést enyhítő kenőcs vagy spray.

Tisztítószer lehet a bűnös?

Korábban már volt példa arra, hogy olcsó, hamisított mosóporok okoztak kiütéseket több vásárlónál, így a megyei tisztifőorvos nem tartja kizártnak, hogy most is hasonlóról lehet szó.

Még várunk a vizsgálati- és teszteredményekre, a rovarcsapdákat is elküldtük elemzésre. Közben kértük a háziorvosokat, hogy minden eshetőséget vegyenek számításba, így hamar kiderülhet, ha valamilyen tisztító- vagy kozmetikai szer váltja ki az allergiás reakciót

– mondta a Ripost-nak Stánitz Éva, aki augusztus végére várja az eredményeket.

Amint lesz fejlemény a Dunántúlon terjedő újfajta allergiával kapcsolatban, természetesen beszámolunk róla!

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem