7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőHorgászat híreiVigyázz a csuka harap!

Vigyázz a csuka harap!

hirmagazin 2015 06 02 114706

Ez tény, ezt nagyon hamar megtanultam én is.
Nem könnyű feladat kiigazodni a rabló halak, pl. csuka, harcsa, süllő kifogásához használatos különféle trükkös módszerekben, és a rengeteg ékszernek is beillő csillogó-villogó eszközökben. A rablóhalazásra használt eszközök, a halfogás technikája nagyon összetett sok gyakorlást igénylő módszer. Nagyon rég volt már az az idő, amikor a villantó egy csónak végére kötött, fényes kiskanál volt. Szerencsére akadnak olyan horgásztársak, akik mesterfokon űzik a rablóhalazást, és nem sajnálják az információkat azoktól, akik el szeretnék sajátítani ezt a tudományt.
A facebbok „Süllő és más hazai rablóhalak horgászata” horgász csoport létrehozóját is a tanulás utáni vágy sarkallta, amikor a csoportot létrehozta.
Sziliczei Zoltán elmondása szerint csoportot kb. egy évvel ezelőtt hozta létre, – és koordinálják a csoport tevékenységét Ratkai Miklóssal – azzal a céllal, hogy megismerhesse, megtanulhassa a rablóhalas horgászatot. Elmondása szerint kevés tapasztalattal rendelkezett és bízott benne, hogy olyan emberek is csatlakoznak a csoporthoz, akitől tanulhat, akik megosztják vele a tapasztalataikat. Mennyire igaza volt, és milyen jól döntött, amikor elhatározását tett követte, mert most már több mint ötezren vannak a csoportban.

hirmagazin 2015 06 02 114343

Ekkora csoportban van kérdező és akad válaszoló is bőven, van megmutatni való is. A horgászok által felöltött képeket nézegetve, büszkék lehetünk, hogy a mi kis országunkban léteznek ilyen fantasztikus horgászok, és vannak ilyen tekintélyes méretű halak.
Télen a csoport életét, tevékenységét profi mesterhorgászokkal tartott fórumokkal tették még színesebbé. Egy ilyen fórum a 2015. február 11-én megrendezett fórum, ahol Sztahovics Péter az egyik legfiatalabb magyar pergető specialista válaszolt a csoporttagok feltett kérdéseire. (Fórum teljes anyaga megtalálható a csoport oldalon a fájl menüpontban.)

hirmagazin 2015 06 02 114504

Tanulni nagyszerű a legjobbaktól meg különösen nagyszerű.

Szerző: Elmer Antalné; Kép: Goggle
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work