A belsőégésű motoroknak és a vezérműtengely megoldásoknak köszönhetően hatékonnyá vált a közlekedésünk. Ezeknek a szerkezeteknek elvitathatatlan szerepük van a gazdasági fejlődésben; a korábbi megoldások gyakorlatilag nem lettek volna alkalmasak a mai értelemben vett gépkocsik meghajtására, a legmodernebb elektromos és hibrid hajtás fejlettségi szintjére pedig csak az utóbbi években, évtizedekben jutottunk el.

Kétféle belsőégésű motorral találkozhatunk. Az egyik az úgynevezett Otto-motor, amely működés közben üzemanyag-levegő keveréket szív a hengerbe, ahol sűrítés után egy gyújtógyertyának köszönhetően begyullad. A másik típusú belsőégésű motor a Diesel-motor, amely esetében a szívóhatás csak a tiszta levegőre vonatkozik, az üzemanyagot pedig befecskendező berendezés biztosítja. A nagy nyomáson történő porlasztás után öngyulladás következik be.

A mai belsőégésű motorok rendelkeznek egy úgynevezett hengertömbbel, ami helyet biztosít a négy hengernek. A hengerek lezárását a hengerfej biztosítja, ami az égéstér keretét adja. Természetesen a megfelelő kompresszió csakis megfelelő minőségű tömítésekkel érhető el; ezek hiányában elképzelhetetlen lenne a kellő motorerő előállítása, illetve a gazdaságos működtetés. A megfelelő kompresszió biztosítása érdekében a dugattyúk hornyaiban tömítő és olajlehúzó karikák találhatók. Ezek gyakorlatilag a dugattyúk és a hengerfal közötti rést töltik ki oly módon, hogy a hengerek működése minél tökéletesebb legyen. A hengertömb alatt található az úgynevezett olajteknő, ami a motor kenéséhez használt olajat tartalmazza.

A hengerekben mozgó dugattyúk hajtókarokon helyezkednek el, ezek a hajtókarok képezik az összeköttetést a dugattyúk és a forgattyús tengely között. A forgattyús tengely végén helyezkedik el a lendítőkerék. Az így felépített forgattyús hajtómű teszi lehetővé, hogy a hengerekben keletkező energiát, illetve az ott jelentkező egyenes vonalú mozgást forgómozgássá változtassuk.

A motorok szelepes vezérművel rendelkeznek, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a megfelelő szívóhatás, valamint a kipufogás.

A vezérműtengely elhelyezése többféle módon valósulhat meg a gépkocsikban – mondja a fekmester.hu szakembere. Egyik esetben a vezérműtengelye hosszú nyomórudakon és himbákon keresztül végzi a szelepek mozgatását. Ekkor alulvezérelt, felülszelepelt motorról beszélünk. A másik esetben a vezérműtengely a szelepek felett található. Ez az úgynevezett felülvezérelt, felülszelepelt motor. Ez utóbbi megoldással találkozunk a korszerű gépjárművek esetében, ahol nagy fordulatszám elérésére van szükség.

Az itt ismertetett mechanizmus szerint valósul meg mindazoknak a négyütemű gépjárműveknek a működése, amelyeket ma az utakon látunk. A munkafolyamat négy löketben zajlik. Általános tévhit, hogy a négy ütem egyetlen hengerfordulat ideje alatt valósul meg; természetesen ez nem így van, logikai szempontok szerint is lehetetlen lenne; a négy ütem két teljes hengerfordulat alatt valósul meg.

Az első ütemben történik a szívás; a benzines Otto motorok esetében az alsó holtpont felé haladó dugattyú a nyitott szívónyíláson keresztül a porlasztóból levegő-üzemanyag keveréket vesz magához. A második ütemben valósul meg a sűrítés; a dugattyú a felső holtponthoz közelítve sűríti a keveréket. Minél sűrűbb a levegő-üzemanyag keverék, annál nagyobb a gáznyomás és annál nagyobb a motor hatásfoka. A harmadik ütemben megtörténik a terjeszkedés, ami a gyújtógyertya általi berobbantásnak köszönhetően a dugattyú lefelé irányuló mozgását idézi elő. Végül a negyedik ütemben lejátszódik a kipufogás.