13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldVészhelyzet: sztárcsatárral a fedélzeten veszett nyoma a repülőgépnek

Vészhelyzet: sztárcsatárral a fedélzeten veszett nyoma a repülőgépnek

Eltűnt egy magángép a La Manche csatorna fölött hétfőn este és egyre több jel utal arra, hogy az argentin sztárcsatár is a fedélzeten volt.

Frissítés (12:53):

A francia Civil Légiközlekedési Hatóság is megerősítette a Sky Sportsnak, hogy információik szerint az eltűnt magángépen utazó két személy egyike valóban Sala volt. A walesi klub elnöke eközben a Mirrornak nyilatkozott és aggodalmát fejezte ki az eltűnt repülőgépről érkező hírek miatt, ám a vizsgálatok végéig illetve a hatóságok közléséig a továbbiakban nem szeretnének nyilatkozni.

„Nagyon aggódunk Emiliano Sala miatt, ám egyelőre szeretnénk megvárni a hivatalos megerősítést, mielőtt még bármi mondanánk az esettel kapcsolatban” – mondta Mehmet Dalman a Mirrornak.

Korábban írtuk

Nyoma veszett egy magángépnek hétfőn, ami Franciaországból tartott a walesi Cardiffba. A légiirányítók radarjáról este fél 9 körül, Alderney közelében tűnt el a repülő, és azóta nem tudnak róla semmit. A repülőgép eltűnése után mentőcsapatok indultak útnak, ám a helikoptereknek a zord időjárási körülmények miatt pár órán belül vissza kellett fordulnia.

Az angol élvonalban szereplő Cardiff City együttesénél azonnal felkapták a fejüket a hírre, ugyanis a csapat új igazolása, a 28 esztendős Emiliano Sala éppen hétfő este utazott volna vissza Cardiffba Nantes városából. A csatárt a napokban igazolta le az együttes a francia klubtól 17 millió euróért. Az új igazolásnak kedden kellett volna először megjelennie a csapat edzésén, de ez nem történt meg és egyelőre nem tudják, hol van.

A klubvezetők félelme nem is volt megalapozatlan: rendőrségi forrásokra hivatkozva ugyanis az AFP francia hírügynökség adta hírül nem sokkal ezelőtt, hogy minden valószínűség szerint az angol élvonalban szereplő együttes új igazolása is az eltűnt gépen utazott, egyelőre azonban hivatalos megerősítés még nincs.

Sala remek szezont futott idén a francia bajnokságban: 12 góllal előkelő helyen állt a góllövőlistán, közvetlenül olyan nevek mögött, mint Mbappé és Cavani.

Szombaton mutatták be a klubban:

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work