6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségVészesen fogy a hazai vérkészlet

Vészesen fogy a hazai vérkészlet

A nyár egyébként is nehéz időszak a vérellátásban, de idén augusztusban még a szokásosnál is kevesebb önkéntes jelentkezett véradásra. Az Országos Vérellátó Szolgálat azt kéri, aki tud, a következő napokban segítsen, mert csak így tudnak életmentő, illetve előre tervezett műtéteket elvégezni a kórházak.

Az intenzív toborzás ellenére a nyári hónapokban mindig csökken a véradások száma az év más időszakaihoz képest – mondta a Magyar Vöröskereszt Somogy megyei vezetője az M1-nek.

Gyarmati László kifejtette: igyekeznek minden olyan rendezvényen, területen ott lenni, ahol sok ember fordul meg. A megye számára pozitív, hogy a Balaton partján helyezkednek el, így az ide látogató nyaralókat is be tudják vonni a programba.

Egy átlagos napon csaknem 1800-an adnak vért országszerte. Az elmúlt három hétben azonban ez a szám jóval elmaradt a megszokottól. Összesen mintegy kétezer emberrel kevesebb jelentkezett véradásra.

Ez a központi vérellátóban is érezhető. Mielőtt a kórházak felhasználják az önkéntesek vérét, speciális hűtőkben tárolják azokat. Míg máskor tömve vannak a tárolórekeszek, jelenleg majdnem üresek. Az adatok is azt mutatják, hogy az országos vérkészlet vészesen fogy, már a piros, vagyis a kritikus sávban van.

A vérellátó központ főigazgató-helyettese az M1-nek mondta: az életmentő beavatkozásokat még el tudják végezni, de előfordulhat, hogy a következő napokban az előre tervezett műtéteket el kell halasztani a kórházakban, ha továbbra is ilyen kevesen adnak vért. Ezért országszerte várják az önkéntes véradókat.

A véradások pontos helyszíneiről és időpontjairól ide kattintva tájékozódhat

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem