7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVeszélyes és megdöbbentő! Rendőröknek adták ki magukat, úgy csaltak (..és, szabadlábon védekeznek)...

Veszélyes és megdöbbentő! Rendőröknek adták ki magukat, úgy csaltak (..és, szabadlábon védekeznek) – videó

A belügyminiszter munkatársának adta ki magát, tetten érték, amikor egymillió forintot vett át az állítólagos ügyintézésre.

Jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztálya B. Zsolt 45 éves, K. Árpád 50 éves és T. Péter Balázs 48 éves budapesti lakosok ellen.

B. Zsolt – társai közreműködésével – egy ferencvárosi ingatlan adás-vételével kapcsolatban ejtett tévedésbe egy budapesti házaspárt. A cukrász végzettségű férfi elhitette a házaspárral, hogy a rendőrség munkatársa, közvetlen főnöke a belügyminiszter, gyakorlatilag dr. Pintér Sándor jobbkeze, így az ügyintézésben segítségükre tud lenni. Segítő közreműködése fejében a házaspár két hónap alatt több részletben legalább ötmillió forintot adott át neki az állítólagos ügyintézésért.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentését követően B. Zsoltot akkor fogták el a fővárosi nyomozók, amikor egymillió forintot vett át az ingatlan állítólagos átíratásának költségeire. A nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható T. Péter Balázst és K. Árpádot is.

B. Zsolt beismerő vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére rossz anyagi helyzetét kihasználva T. Péter Balázs vette rá, a házaspártól kapott összegeket T. Péter Balázsnak adta át, akitől alkalmanként készpénzt, illetve kisebb értékű ajándékokat kapott cserébe.

A házaspárt tévedésbe ejtő legendákat T. Péter Balázs és K. Árpád találta ki. T. Péter a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, a terhére rótt bűncselekményt tagadta, K. Árpád a gyanúsítás ellen panasszal élt, a vallomástételt megtagadta.

A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

police, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work