15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekVeronai buszbaleset: a rossz szalagkorlát is közrejátszott a tragédiában

Veronai buszbaleset: a rossz szalagkorlát is közrejátszott a tragédiában

Beszélgetést tartottak Kiskunfélegyházán a veroniai busztragédiáról. Egy feltaláló szerint a szalagkorlát nem vezette vissza a járművet az útra.

Veronai buszbaleset: a rossz szalagkorlát is közrejátszott a tragédiában

Hogy megkönnyítsék a veronai buszbaleset okozta traumának feldolgozását, beszélgetést tartottak az utazásra autóbuszt biztosító cég dolgozói és gépkocsivezetői szombaton a kiskunfélegyházai városházán. A találkozón szerelők, szakértők és más érdeklődők is részt vettek.

Olyan érzelmi-lelki támaszt nyújtó légkört akartak teremteni a szervezők, ahol a tragédia túlélői egymással és szakemberekkel találkozhatnak, megoszthatják bánatukat és azokat a módszereket, amelyeket hatékonynak találnak a terhek feldolgozására. A 16 áldozatot követelő balesetben a busztársaság egyik sofőrje is életét vesztette, a másikat még Olaszországban ápolják súlyos sérülésekkel.

A találkozón telefonon bejelentkezett az egyik túlélő gimnazista lány édesapja. Elmondása szerint mára a fájdalom mellett a hála is megjelent a katasztrófa túlélőinek, az áldozatok hozzátartozóinak mindennapjaiban a sok támogatás miatt.

Czakó Tibor, az Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: lelkiismerete tiszta, hiszen munkatársaival mindent elkövettek annak érdekében, hogy a fiatalokat szállító autóbusz épségben hazaérjen. A busz kifogástalan állapotban indult útnak, a műszaki vizsgálatokat szigorúan betartották.

A megbeszélésen részt vett Kőszegi István feltaláló is. Az ő szabadalma egy energiaelnyelő rendszer volt, amelyet sportcipőkbe lehet beépíteni. Ennek más területen való alkalmazhatóságát vizsgálva kereste annak lehetőségét, hogy autóversenyeken, autópályákon milyen védelmi rendszer alakítható ki. Ezért kezdte elemezni a veronai katasztrófa körülményeit is.

Véleménye szerint azért ütközhetett az autóbusz a szalagkorlátnak, mert a sofőr elaludt vagy rosszul lett. Fontosnak tartotta azonban annak kiderítését, hogy mi történt a másik sávban, mert előfordulhat, hogy ennek hatására rántotta el a kormányt. Elmondása szerint a tények arról árulkodnak, hogy

a szalagkorlát rendszere nem tartotta meg az autóbuszt az úton, nem terelte, hanem roncsolta a járművet, és végül rávezette a pillére, ami gyakorlatilag frontális ütközéshez vezetett.

Szerinte mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy a szalagkorlát megfelelő volt-e. M. Fekete György grafikusművész az interneten fellelhető képeket és videókat vizsgálva próbálta megérteni, mi történhetett. A találkozóra egy kisfilm animációit készítette el. Szerinte a legtöbben a buszsofőrre próbálják hárítani felelősséget. Az autópálya ezen szakaszát bemutató felvételeken látszik egy villanyoszlopsor, az ütközés utáni képeken viszont már egyetlen lámpa sem ég. Ebből arra következtetett, hogy a busz sodródásakor a szalagkorlát kidöntött egy villanyoszlopot és ez rövidzárlatot okozhatott. Szerinte ez gyújthatta be az üzemanyagot. Az olasz hatóságok azonban azt állítják, hogy a tűz akkor keletkezett, amikor a busz a pillérnek ütközött.

Az olaszországi Verona közelében január 20-án éjjel szenvedett balesetet a Pizolit Személyszállító Kft. autóbusza. A buszon többségben fiatalok, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, valamint volt diákok, tanárok, szülők is utaztak. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem