17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekVéres pénz: bírálta a fegyverkereskedelmet Ferenc pápa (Videó)

Véres pénz: bírálta a fegyverkereskedelmet Ferenc pápa (Videó)

Az amerikai törvényhozás épületében mondott beszédet Ferenc Pápa Washingtonban. A képviselőkhöz és szenátorokhoz intézett beszédében a pápa szólt a világot érintő menekült és bevándorlási válságról.

Azt mondta, hogy csakúgy mint ő, az amerikai képviselők nagy része is bevándorlók gyermeke. A pápa szerint segítséget kell adni mindenkinek, aki erre rászorul.

– Mi, ennek a kontinensnek a lakói, nem félünk az idegenektől, mert egykor mi is mind idegenek voltunk itt – mondta Ferenc pápa.

– Ha egy nemzetet építünk, észre kell vennünk, hogy állandóan másokra vagyunk utalva, el kell utasítanunk az ellenséges nézeteket, hogy jóindulatunk viszonzásra találjon – folytatta beszédét a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa a magzati élet védelmében is szót emelt, és ugyanezen elv szerint, vagyis az emberi élet szentsége miatt, kiállt a halálbüntetés ellen is. A katolikus egyházfő bírálta a fegyverkereskedelmet, mert szerinte az abból származó pénzhez vér tapad.

Ferenc pápa a klímaváltozás elleni harc fontosságát is hangsúlyozta, mert úgy véli, az emberi tevékenység okozta folyamat még megállítható.

A katolikus egyházfő pénteken az ENSZ New York-i székházában mond beszédet, várhatóan hasonló témaköröket érintve.

Forrás: euronews;

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work