13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárVégleges döntést hozott Pécsi Ildikó, kegyetlen bosszút áll unokáján

Végleges döntést hozott Pécsi Ildikó, kegyetlen bosszút áll unokáján

A Kossuth-díjas színésznő ügyvédjén keresztül üzent rég nem látott unokájának, emellett pedig kemény elhatározásra jutott.

Megmásíthatatlan döntést hozott Pécsi Ildikó, miután ügyvédjével úgy határoztak, nem veszik figyelembe a színésznő unokájának kérését.

Ifjabb Szűcs Csaba ugyanis néhány héttel ezelőtt egy levélben könyörgött a nagymamájának azért, hogy ha édesanyját, Pártos Csillát ki is lakoltatják a budai ingatlanból, ahol gyermekkora óta él, neki továbbra is engedje meg, hogy ott lakhasson.

Pécsi Ildikó ezt a kérést egyszer már elutasította, most pedig az ügyvédjén keresztül üzent az unokájának, nyomatékosítva a döntését.

„A fiatalember nem maradhat a lakásban, mert ha az édesanyját kiköltözésre kötelezték, akkor neki a kutyáját, a macskáját és a családtagjait is vinnie kell. Következésképp a fiatalembernek is el kell hagynia az ingatlant” – mondta dr. Magyar György a Színes Ásznak.

Az ügyvéd úgy véli, a fiú teljesen méltatlan a rokontartásra, mivel évek óta nem tartja a kapcsolatot a nagyszüleivel.

A döntés annyira komoly, hogy Pécsi Ildikó már el is adta az ingatlant az egyik szomszédnak.

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem