14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVégleges döntés született a skálás gyilkos szabadulásáról..

Végleges döntés született a skálás gyilkos szabadulásáról..

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsának jogerős döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra az egykori budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság egyik, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elkövetője.

Az elítélt legkorábban húsz év kitöltése után lett volna feltételes szabadságra bocsátható/Fotó: PexelsAz elítélt legkorábban húsz év kitöltése után lett volna feltételes szabadságra bocsátható/Fotó: Pexels

 

Horváth-Tóth Imola, a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel azt közölte: a tanács – az elsőfokú döntéssel megegyező – álláspontja szerint nem lehet alappal következtetni arra, hogy az elítélt esetében a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne.

Mindenki ezt olvassa most!

Az első fokon eljárt büntetés-végrehajtási bíró korábban az elítélt által előadottakra, a fogvatartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre, valamint az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozva úgy határozott, az elítéltnek tovább kell töltenie életfogytig tartó – több emberen elkövetett emberölés bűntette és más, súlyos bűncselekmények miatt kiszabott – fegyházbüntetését.

Bene László Donászi Aladárral együtt követte el a bűncselekményt (társa 2001-ben a sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett).

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista  és két vadász életének kioltása miatt, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

Mindenki ezt olvassa most!

A büntetésből az elítélt legkorábban húsz év kitöltése után lett volna feltételes szabadságra bocsátható, azonban ezt a bíróság már többször is mellőzte.

(MTI)

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work