Image default
Külföld

Végleg leállt az éjjel a légitársaság: járatok törölve, ezren maradtak munka nélkül

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság, közölve, hogy azonnali hatállyal beszünteti a tevékenységét – jelentette be a cég kedd hajnalban.

A berlini központú légitársaság mintegy 30 repülőgépet üzemeltetett, ezer főt foglalkoztatott, illetve évente 4 millió utast szállított. Pénzügyi gondjai annyira súlyossá váltak, hogy képtelen volt kifizetni a januári béreket.

A vállalat „előre nem látott körülményekkel” indokolta a csődjét, egyebek közt az üzemanyag tartós drágulásával a múlt nyáron, valamint az euró árfolyamvesztésével az amerikai dollárral szemben.

A cég két leányvállalatát, a Germania Flug AG svájci légitársaságot és a Bulgarian Eagle bolgár légitársaságot nem érinti az eljárás, a járatok az eredeti menetrend szerint közlekednek – közölték.

Végleg leállt az éjjel a légitársaság járatok törölve, ezren maradtak munka nélkül 1
Zárvatartást jelző tábla egy pult felett a düsseldorfi nemzetközi repülőtéren 2019. február 5-én / Fotó? MTI EPA Sascha Steinbach

A legutóbbi hasonló németországi esettel, az Air Berlin légitársaság 2017 augusztusában bejelentett fizetésképtelenségének ügyével ellentétben a bajba került Germaniát az állam nem segíti ki hitellel. A kormány akkor azzal indokolta a kölcsönt, hogy az azonnali leállás miatt százezernél is több utazó rekedne távoli üdülőhelyeken. Az Air Berlin az állami pénzből még egészen 2017 októberéig tudta üzemeltetni járatait.

A Germania számára „pech, hogy most éppen tél van”, nem nyári turistaszezon – írta a Die Welt című lap a hírportálján közölt összeállításában.

A fizetésképtelenség miatt a Germania valamennyi járatát törölték kedden, a berlini nemzetközi repülőtereken 15 járatot, a düsseldorfi repülőtéren 6 járatot. Az utazási irodáknál, szervezett utak részeként vásárolt jegyek esetében az irodának el kell juttatni az érintetteket a célállomásra, az egyénileg vásárolt jegyek tulajdonosainak viszont a saját költségükre, segítség nélkül kell megoldaniuk a helyzetüket.

Több német légitársaság, köztük a Lufthansa és a Condor kedvezményes jegyeket kínál a Germania utasainak.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Hasonló hírek

Lopni akartak az auschwitzi haláltáborból

info

Kim Dzsongun felügyelte az új fegyverrendszer kísérletét

Géza

A német külügyminiszter szerint Trump árt Európának

Géza