7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekVégleg bevonatná a vezetés közben telefonálók jogosítványát a szakértő

Végleg bevonatná a vezetés közben telefonálók jogosítványát a szakértő

Egyszer és mindenkorra ki kellene tiltani a forgalomból azt, aki vezetés közben okostelefont használ

– vélekedetett Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Ismert, Romániában hétfőn döntött a kormány arról, hogy október közepétől szigorúbban büntetik az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben. A szomszédos országban azután indult kampány az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt vezető.

A szakember egyetértett azzal, hogy aki facebookozik, csetel, az mintha bekötött szemmel vezetne.

Egy jó vezető reakcióideje 0,7 másodperc, ez nő meg jelentősen, ha vezetés közben másra figyelünk

– mondta. Ráadásul adódhatnak olyan forgalmi helyzetek, amelyekben mindkét kezére szüksége van a sofőrnek, például egy durrdefekt vagy egy járdáról váratlanul lelépő gyalogos esetén.

A tragikus következményeket pedig utólag már nem lehet meg nem történtté tenni

– fűzte hozzá.

A közlekedésben a legrosszabbak a váratlan helyzetek, készen kell állni a másik hibájának kivédésére is

– jegyezte meg a szakember.

Romániában hétfőn döntött a kormány arról, hogy október közepétől szigorúbban büntetik az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben. Azután indult kampány az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt vezető. Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Romániában, ahol naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetben.Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work