8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségVédenek a maszkok, itt a bizonyíték

Védenek a maszkok, itt a bizonyíték

Valóban védenek a maszkok a koronavírus ellen – ezt most már szegedi kutatók is bebizonyították laboratóriumi körülmények között.

Például a kék színű sebészeti maszkok csaknem 95 százalékos védelmet nyújtanak.

A még profibbaknál akár 99,5 százalékos teljesítmény is elképzelhető. Emlékezhetünk rá, hogy a világjárvány kezdetén még a WHO csak a fertőzötteknek ajánlotta a maszkot – azóta ez az elmélet megdőlt, mint ahogy sok minden más is a járvánnyal kapcsolatban

– közölte az M1 Híradója.

Koromrészecskékkel modellezték szegedi fizikusok a koronavírus szemcsenagyságát, éppen akkora részecskét állítottak elő, mint a levegőben keringő vírus. Azt vizsgálták, hogy az átjut-e a maszkon.

A szakemberek szerint minden maszk kellő védelmet nyújt, de nemcsak akkor kell hordani, amikor például beszélgetünk valakivel. A vírusok ugyanis a méretük miatt sokáig a levegőben maradnak és nagyon lassan mozognak.

A kutatók főleg minősített maszkokat vizsgáltak, és olyanokat, amelyeket az egészségügyben is használnak. Az sem mindegy, hogyan használjuk a maszkot! A maszk csak akkor véd, ha az orrot és a szájat is elfedi, tehát ha megfelelően viselik.

A szegedi kutatók ezzel együtt azt is javasolják, hogy dolgozzanak ki minősítő rendszert a maszkoknál, amelyből a vásárló megtudná, hogy a maszk valóban véd-e a koronavírus ellen.

M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem