8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóVecsési káposzta fesztivál

Vecsési káposzta fesztivál

Mit jelent Vecsésnek a káposzta?

Mindenek előtt két évszázadon keresztül szorgalmas, kitartó munkát, a vecsési családoknak megélhetést. A mai Vecsésnek tradíciót, országos hírű terméket.

hirmagazin_2015-09-24_111702

Ennek jegyében idén szeptember utolsó hétvégéjén, 15. alkalommal kerül sor a Káposztafeszt megrendezésére a Fő úton az Epres területén, valmint további külső helyszíneken.

A rendezvényen a mindennapok tevékenységét jelentő káposzta mellett ízelítőt adunk a vecsési sváb hagyományőrző csoportok, tánccsoportok, zenekarok, énekkarok programjaiból. Az amatőr együttesek mellett közismert előadóművészek is fellépnek, színesítve a kulturális programot.

A rendezvénysorozat terményáldással egybekötött szentmisét, színes felvonulást, kiállítást, savanyúságversenyt, főzőversenyt, játékos vetélkedőket, kézműves kirakodóvásárt, egyéb versenyeket, német nemzetiségi ruhabemutatót és egész napos kulturális programot kínál valamennyi korosztály számára.

A rendezvény programsorozatát színesíti továbbá, hogy a fesztivál ideje alatt az idén 5 éves Bálint Ágnes Emlékház, valamint a 3 éves Tájház is látogatható lesz.

Reméljük, programjaink felkeltik érdeklődését és rendezvényünkre idén (is) ellátogat. Szeretettel várjuk!

hirmagazin_2015-09-24_111712 hirmagazin_2015-09-24_111723

Forrás: www.vecsesikaposztafeszt.hu

Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work