11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Vatikán

Vatikán

Hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam latinul Status Civitatis Vaticanae, olaszul: Stato della Città del Vaticano) független állam Európában, az Appennini-félszigeten. A világ legkisebb területű (0,44 km²) és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma, Olaszország fővárosa.

1929. február 11-én, a Lateráni egyezmény eredményeképpen jött létre a Pápai állam jogutódjaként. Létének célja, hogy az Apostoli Szentszéknek, mint a katolikus egyház legfőbb intézményének biztosítsa „az abszolút és látható függetlenséget és nemzetközi téren vitathatatlan szuverenitást garantáljon neki”, azaz lényegében a Szentszék és a katolikus egyház függetlenségének eszköze. Államformája teokratikus monarchia ill. (választott) abszolút monarchia, államfője a pápa.

Nem tévesztendő össze az Apostoli Szentszékkel, amely az Egyház főhatósága.

Földrajz

A Vatikán a Tevere jobb partjától nem messze, egy kisebb magaslaton fekszik. Neve a latin Mons Vaticanus elnevezésből ered, amely Vatikán-hegyet jelent. A törpeállam területe a Mons Vaticanus egy részén terül el. A hegy gerince nagyjából az ország északnyugati határvonalát követi, vatikáni területen. Ezen kívül van egy nem túl magas domb közvetlenül a Szent Péter-bazilikától északra.

Éghajlat

A Vatikán éghajlata tipikus mediterrán éghajlat, tekintve, hogy nem fekszik messze az olasz tengerparttól.

Történelem

A Róma városával szemben, a Tevere túlpartján lévő terület eredetileg lakatlan volt (ager vaticanus). Caligula császár idején egy kocsiversenypályát kezdtek el építeni, amit Nero fejeztetett be. A vatikáni obeliszket eredetileg Nero hozatta Egyiptomból és a versenypálya közepén állíttatta fel. Ez a hely volt sok keresztény mártíriumának színhelye a 64-es római nagy tűz után. Ősi hagyomány szerint Szent Pétert is itt feszítették keresztre. A versenypályától északra, egy mellékút mellett húzódó temetőben temették el a hagyomány szerint Szent Pétert; itt épült 324–326-ban épült az első templom, a konstantinusi bazilika.

A római püspököknek a 4. századtól meglévő birtokait 754 és 756 között Kis Pipin frank uralkodó bőkezű adományokkal egészítette ki. Ekkor jött létre Itália középső részén a Pápai Állam, amely a mindenkori pápa világi hatalmának keretéül szolgált. A 19. század közepén területe még tengertől tengerig ért mintegy 42 000 km²-nyi területen, és több mint 3 millió alattvalóra terjedt ki a pápa világi hatalma. Ebben az időben a pápák többnyire nem a Vatikánban laktak. Gyakrabban volt lakhelyük a Lateráni- vagy a Quirinale-palota.

Aki megszüntette a pápaságot: Napóleon. „Őfelsége Róma császárságára támaszt igényt. Erre adott őszinte pápai válaszunk az, hogy az Egyház Legfelsőbb Feje olyan dologgal dicsekedhet, amellyel egyetlen másik uralkodó sem: nevezetesen, hogy évszázadok óta sem most, sem soha a múltban nem ismert el más hatalmat saját államában, mint a sajátját, és egyetlen uralkodó sem birtokolhatta a Róma feletti legcsekélyebb hatáskört sem” – írta VII. Pius Napóleonnak 1806 márciusában. Dicsekvése elhamarkodott volt. 1808 szeptemberében Napóleon katonái körülfogták a Quirinalét, a pápa rezidenciáját, és hat ágyút szögeztek a pápai lakosztályra. Fél év múlva a császár rendeletileg megszüntette a Pápai Államot, Rómát és környékét pedig Franciaországhoz csatolta. Európa uralkodói a kisujjukat sem mozdították a pápaság megmentése érdekében. A bécsi kongresszus, Napóleon bukása után restaurálta a Pápai Államot, ami 1851-ig ép maradt. A nacionalizmus szellemének következtében először egy pápai elnökletű egységet akartak létrehozni, később azonban az antiklerikális megoldás győzött.

Az Itália egységéért küzdő csapatok 1859-1860-ban a Pápai Állam északi részét elfoglalták és Olaszországhoz csatolták. 1870-ben Rómára is kiterjesztették hatalmukat, és a mai Vatikán kivételével az egész várost beolvasztották az Olasz Királyságba, amelynek 1871-től Róma a fővárosa. A pápa nem ismerte el világi hatalmának csorbítását egészen 1929-ig.

1929. február 11-én írták alá az Apostoli Szentszék és Olaszország között köttetett lateráni egyezményt, melynek eredményeképpen létrejött a Vatikánvárosi Állam. Az egyezmény nemzetközi jog szerinti szuverén jogalanyiságot biztosított neki, hogy az Apostoli Szentszéknek, mint a katolikus egyház legfőbb intézményének biztosítsa „az abszolút és látható függetlenséget és nemzetközi téren vitathatatlan szuverenitást garantáljon neki”. A lateráni egyezményt 1929. június 7-én ratifikálták. A szerződést 1984-ben átdolgozva megújították.

Államszervezet és közigazgatás

A Vatikán nem tévesztendő össze az Apostoli Szentszékkel, amely az Egyház főhatósága. Nemzetközi jog szerinti szuverén, az Apostoli Szentszéktől különböző jogalanyisága egyetemesen elismert.

Alkotmány, államforma

A Vatikánvárosi Állam államformája teokratikus monarchia ill. (választott) abszolút monarchia. Államfője a pápa, akit akit törvényhozói, végrehajtói és bíráskodási teljhatalom illet meg. Széküresedéskor (sede vacante) ez a bíborosi testületre száll. Az állam nem a kánonjog, hanem saját világi jogrendje szerint működik; első alaptörvényét 1929. június 7-én bocsátotta ki XI. Piusz pápa, majd II. János Pál pápa 2000. november 26-án módosította.

Az állam szervei a működéshez szükséges minimális szinten épültek ki. Az alaptörvény szerint a törvényhozói hatalmat a pápa nevében a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága (Pontificia Commissione per lo Stato della Città del Vaticano) gyakorolja, melynek tagjait öt évre nevezik ki. A bizottság elnöke egyben a végrehajtó hatalmat gyakorló Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának elnöke is. A Kormányzóság számos hivatalt irányít, melyek az állam műszaki, távközlési, gazdálkodási, személyzeti, egészségügyi, biztonsági és turisztikai ügyeiért felelősek. Hozzá tartozik a Vatikáni Múzeum és a Pápai Csendőrség is. Az állami vezetői posztokat egyháziak töltik be, míg a középvezetők és az alkalmazottak jellemzően világiak.

Az igazságszolgáltatás három szintje (egyedüli bíró/elsőfokú bíróság, fellebbviteli bíróság, legfelsőbb bíróság) közül csak az utóbbiban vannak egyháziak.

Jóllehet a Vatikánvárosi Állam saját nemzetközi jogalanyisággal bír, a nemzetközi kapcsolatokban csak korlátozottan vesz részt, nemzetközi képviseletét az Apostoli Szentszék (azon belül a Pápai Államtitkárság) látja el. Ennek ellenére saját jogon tagja néhány nemzetközi szervezetnek, amelyek jellemzően az állami léthez szükséges technikai jellegű együttműködést biztosítják (pl. Egyetemes Postaegyesület, Nemzetközi Távközlési Egyesület, INTELSAT, EUTELSAT, UNIDROIT, Nemzetközi Csillagászati Unió, Nemzetközi Tűzoltó Szövetség, Orvosok Világszövetsége, Nemzetközi Levéltári Tanács).

A Vatikán területe

A Vatikán népessége 793 fő (2011. március 1.). Ebből 572-en rendelkeznek vatikáni állampolgársággal, míg 221-en állandó vagy ideiglenes lakók állampolgárság nélkül. Az állampolgárok mintegy fele azonban nem a városállam területén lakik, hanem főként szolgálati (elsősorban diplomáciai szolgálati) okokból a világ más országaiban.

A népesség 85%-a olasz. Nagy csoportot képeznek a Svájci Gárda tagjai is.

Vatikáni állampolgároknak számítanak mindenekelőtt a Vatikánvárosi Államban vagy Rómában lakó bíborosok. A vatikáni állampolgárság továbbá megilleti a Szentszék diplomáciai szolgálatában álló személyeket. Jogot formálhat az állampolgárságra az a személy is, aki a Vatikánban lakik beosztása vagy szolgálata folytán.

Gazdaság

Vatikán államnak érdekeltségei vannak különböző – nagyrészt olaszországi – bankokban, illetve földtulajdonokban. Jövedelmeit egyéb forrásokból is kiegészíti: egyházi adók, adományok, kegytárgyárusítás, bélyegkibocsátás, idegenforgalom stb. Az ország postája, a Post Vaticane olyan bélyeget gyárt, amely nemcsak az állam területén érvényes. A telefonkártyák is érvényesek külföldön.

1931-ben indult rádióadója, (Radio Vaticana) valamint önálló újságja (L’Osservatore Romano) és televízióadója is van.

Pénznem

A Vatikánváros létrejötte óta pénzügyi egyezmény van érvényben a városállam és Olaszország között. Ennek értelmében az olaszországi hivatalos pénznemet alkalmazza a Vatikán is. Az euró bevezetésekor a Vatikánváros és Olaszország módosította a vonatkozó szerződést, aminek a vatikáni jogrendbe történt átültetését követően, 2002-től a Vatikánváros hivatalos pénzneme is a líra helyett az euró lett.

Turizmus

A Vatikán területét a Szent Péter teret leszámítva falak veszik körül.

Hat kapun lehet bejutni,

a Harangok árkádja alatt,
a Bronz kapun, ami az Apostoli Palota hivatalos bejárata,
a Szent Anna kapun, ami a legforgalmasabb bejárat,
a Szent Hivatal bejáratán keresztül,
a Perugino kapun, ami a vasútállomásra vezet,
a Vatikáni Múzeum bejáratán keresztül.

Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Nem köthető városhoz Vatikán
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem