5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekVasárnapi pihenőnap - A fogyasztóvédelem felkészült az ellenőrzésekre

Vasárnapi pihenőnap – A fogyasztóvédelem felkészült az ellenőrzésekre

2015 03 20 163316MTI 2015. március 20., péntek 16:19

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) felkészült a vasárnapi korlátozás ellenőrzésére a kereskedelemben – közölte az NFH az MTI érdeklődésére pénteken.

Közölték, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak hivatalból és bejelentés alapján is van lehetősége ellenőrzéseket lefolytatni.
A felügyelőségek hivatalból szúrópróbaszerűen, illetve bejelentés alapján ellenőrizhetik, hogy a kereskedők betartják-e a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályokat – írták.
A fogyasztóvédelmi hatóság a jogszabályok által meghatározottak, továbbá eddigi gyakorlata szerint fog ellenőrizni, így egyebek között próbavásárlást végez, vagy helyszíni szemlét tart.
Az ellenőrzések pontos helyéről előzetesen nem adtak tájékoztatást.

Gazdaság-kereskedelem-fogyasztóvédelem
Vasárnapi pihenőnap – A fogyasztóvédelem felkészült az ellenőrzésekre

Budapest, 2015. március 20., péntek (MTI) – A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) felkészült a vasárnapi korlátozás ellenőrzésére a kereskedelemben – közölte az NFH az MTI érdeklődésére pénteken.

Közölték, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak hivatalból és bejelentés alapján is van lehetősége ellenőrzéseket lefolytatni.
A felügyelőségek hivatalból szúrópróbaszerűen, illetve bejelentés alapján ellenőrizhetik, hogy a kereskedők betartják-e a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályokat – írták.
A fogyasztóvédelmi hatóság a jogszabályok által meghatározottak, továbbá eddigi gyakorlata szerint fog ellenőrizni, így egyebek között próbavásárlást végez, vagy helyszíni szemlét tart.
Az ellenőrzések pontos helyéről előzetesen nem adtak tájékoztatást.

Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem