14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárVárkonyi Andrea megszólalt műsora megszűnésével kapcsolatban – Most Hajdú is reagált Szulák...

Várkonyi Andrea megszólalt műsora megszűnésével kapcsolatban – Most Hajdú is reagált Szulák kiakadására

Eltűnik a Life TV képernyőjéről Várkonyi Andrea (45) és Szulák Andrea (56) műsora – erről Hajdú Péter (45), a csatornát működtető médiavállalat vezérigazgatója számolt be a Story magazinban.

Rosszul érinthette a két női műsorvezetőt a döntés, ugyanis mindketten nagyon szerették a műsorukat. Ráadásul úgy tudjuk, a Női és Férfi titkok Várkonyi Andinál egyértelműen a csatorna legnézettebb műsorai voltak, ami komoly eredmény egy pár hónapja indult televíziónál.

– Sajnálom a döntést, hiszen nekem és a kollégáimnak is nagyon sok munkája volt ezekben a műsorokban az elmúlt hónapokban, de a televíziózás ilyen, minden vezetőnek más szakmai elképzelései vannak arról, milyen tematikájú produkciókat szeretnének látni. A műsornak annak ellenére, hogy még kevés háztartásban volt elérhető, komoly rajongói tábora volt, ezért azon leszek, hogy később újra képernyőre tudjon kerülni. Most egyébként is nyári leállás lett volna, szóval van még idő ezen dolgozni – kezdte lapunknak Várkonyi Andrea.

Várkonyi Andrea tárgyal a lehetséges folytatásról /Fotó: Pozsonyi ZitaVárkonyi Andrea tárgyal a lehetséges folytatásról /Fotó: Pozsonyi Zita

A tévés 2018 végén mondott fel a TV2-nél, ahol 2016-ig a Tények híradósa volt, majd saját műsort kapott Micsoda Nők! Várkonyi Andreával címmel, ám amikor ennek vége lett, Andrea úgy döntött, továbblép, ezért elhagyta a csatornát.

– Egy évig nem voltam képernyőn. Huszonhét esztendeje televíziózom, így persze, volt, hogy hiányzott, de mivel mindig több lábon álltam és pszichológusként is dolgozom, ezért akkor televíziózom csak, ha olyan műsorra kapok lehetőséget, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni. A TV2 után is több felkérést is kaptam, de ami nem tetszett, vagy nem tudtam vele azonosulni, azt nem vállaltam, csak azért, hogy újra ott lehessek a tévében. Ám egyelőre nincs szó csatornaváltásról, a Life tv új vezetősége már az első napokban jelezte, hogy ragaszkodnak hozzám, s most egy tárgyalási szakaszban vagyunk, majd kiderül, hogy amilyen műsorban számítanak rám, az nekem is megfelelő-e – mondta Andrea.

Szulák Andrea viszont a közösségi oldalán jelezte, a Nyugi! Köztünk marad című műsora megszüntetése után távozik.

„Hajdú Péter személye és megnyilvánulásai megerősítettek abban, hogy ne fogadjam el a csatorna ajánlatát. Így mostantól nem tartozom a Life TV-hez” – írta a tévés Instagram-oldalán.

Szulák Andrea nem marad a kábelcsatornánál /Fotó: Pozsonyi ZitaSzulák Andrea nem marad a kábelcsatornánál /Fotó: Pozsonyi Zita

Hajdú Pétert is megkerestük az eset kapcsán.

– Nem túl etikus, amit Szulák Andrea kiírt, mert nem ez és nem így történt. Ráadásul a programigazgatóval beszélt, nem velem. De mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, ezért megértem az indulatos posztját és sok sikert kívánok neki – mondta Hajdú.

Utoljára lesz látható új show-ja

A csatorna zászlóshajója volt a tévés műsora, a honlapon is ez az első produkció, amely felbukkan az oldalon. Új műsora az Akarsz beszélni róla, ezen a hétvégén lesz látható utoljára, hisz ezt a műsort kifejezetten a karanténidőszakra indították el, mert a forgatásokat a járvány miatt biztonsági okokból felfüggesztették.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner