Hirmagazin.eu
Főoldal » Varga Mihály: Növekedési pályán, stabil állapotban érte a járvány a magyar gazdaságot
Gazdaság

Varga Mihály: Növekedési pályán, stabil állapotban érte a járvány a magyar gazdaságot

A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat

– jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva.

A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés.

A járvány kitörését megelőzően a magyar gazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, amely egészséges szerkezetben, fegyelmezett költségvetési gazdálkodás és csökkenő államadósság mellett mutatott tartósan magas ütemű növekedést – hangsúlyozta Varga Mihály.

Mint mondta: a járvány elleni védekezés, az ellátási láncok szakadása és a kereslet visszaesése a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott márciustól.

Az évet jól kezdő ipar termelése a gyárleállások eredményeként stagnálhatott, az építőipar kibocsátása szintén változatlan maradhatott, a turizmus, a szállítás, valamint a kultúra és szabadidős szolgáltatások teljesítménye azonban jelentősen visszaesett a járvány hatására. A bruttó hazai termék növekedésének döntő részét a szolgáltatások adták, amelynek erősödésében a kiskereskedelmi forgalom átmeneti megugrása is szerepet játszott.

Varga Mihály hangsúlyozta: az áprilisi mélypont után megkezdődhet a gazdaság talpra állása. Ezt a várakozást erősíti, hogy számos uniós tagállam több lépésben elkezdte feloldani korlátozó intézkedéseit, emellett a magyarországi nagyobb járműgyártók is újraindították termelésüket.

Ezzel párhuzamosan a kormány a tervszerű és célzott gazdaságvédelmi lépésekkel a munkahelyek védelmét, a vállalkozások megmaradását és a családok megélhetését kívánja támogatni. A gazdaságvédelmi intézkedések növekedési hozzájárulása elérheti a 3,7 százalékpontot, így a magyar gazdaság elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót – fejtette ki a tárcavezető.

Az uniós tagállamok GDP-je az első negyedévben átlagosan 2,7%-kal, míg az euró övezet gazdasága 3,3 százalékkal csökkent. Így a magyar gazdaság nemcsak megőrizte, hanem növelte is növekedési többletét, ezzel folytatódott Magyarország felzárkózása.

Pénzügyminisztérium

Hasonló hírek

Sorra zárnak be a benzinkutak: a MOL-nál is leépítések várhatók a járvány miatt

Géza

Most készült el, de már javítani kell a felújított 3-as metró szakaszon

Géza

Legyünk tisztában a jogainkkal, ha neten vásárolunk

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------