7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekVarga Judit: Az MSZP elnöke hazudik

Varga Judit: Az MSZP elnöke hazudik

Miközben a magyar miniszterelnök éppen azért küzd Brüsszelben, hogy a következő hét év során is a lehető legtöbb uniós forrás érkezzen hazánkba, addig az MSZP elnöke Budapesten hazudozik, és próbálja gyengíteni a magyar tárgyalási pozíciókat

– írta közösségi oldalán Varga Judit, igazságügyi miniszter.

„Brüsszeli elvtársai sokszor megcáfolt vádjait visszhangozva Tóth Bertalan ma ismételten azt állította, hogy Magyarország nem jogállam. Ezt azzal a hazugsággal igyekezett alátámasztani, hogy az Alkotmánybíróság nem a kormánytól függetlenül működik, és így nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása” – fejtette ki Varga Judit.

Hozzátette: „ezt pedig abból vezette le, hogy én egy konkrét alkotmánybírósági beadvány kapcsán nem az Alkotmánybíróságnak címeztem egy levelemet, hanem konkrétan az ügy előadó bírájának.”

hirado / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem