13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekVarga Judit: Alaptalanok voltak a jogállamiságot féltő bírálatok

Varga Judit: Alaptalanok voltak a jogállamiságot féltő bírálatok

Alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán szerdán Budapesten az igazságügyi miniszter.

Varga Judit, igazságügyi miniszter (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Cikkünk frissült.

Varga Judit kiemelte: az ország eddig nem tapasztalt gyorsaságú, hatékonyságú és méretű támadásoknak volt kitéve a járvány kezelésére hozott intézkedések miatt.

A bírálókkal szemben az Igazságügyi Minisztérium folyamatosan védte azt az álláspontot, hogy Magyarország sem tett mást, mint minden más ország: védte állampolgárait, nemzetgazdaságának érdekeit, és csökkentette a járvány káros hatásait – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor ilyen gyorsan még nem sikerült bebizonyítani, hogy valótlan volt mindaz, amit Magyarországról állítottak.

Egyértelmű, hogy semmi keresnivalója nem volt a jogállamiságért aggódóknak Magyarországon a koronavírus-járvány ideje alatt”

– fogalmazott Varga Judit.

Megjegyezte, hogy számos más országgal szemben Magyarországon a rendkívüli jogrendet is az alaptörvény szabályozza. Éppen egy éve kerültek az európai uniós ügyek az IM-hez – emlékeztetett a miniszter, aki hasznosnak nevezte az uniós és igazságügyi portfólió „vegyítését”, hiszen nincs olyan uniós jogszabály, amely ne érintené valamilyen szinten a nemzeti jogrendszereket.

Csak úgy lehet Európa erős, ha erős nemzetekre épül

Kijelentette: csak úgy lehet Európa erős, ha erős nemzetekre épül; a koronavírus-járvány és annak kezelése is ezt bizonyította, mivel minden ország a saját ösztönei szerint a saját népét, nemzetét, nemzetgazdaságát védte, az Európa Bizottság (EB) és az uniós intézmények „nem nagyon találták a helyüket” a járvány első heteiben.

Az EB ezután a határozott, a saját nemzeti érdekeiket előtérbe helyező államok cselekvésének koordinálásában találta meg a szerepét – mondta.

Varga Judit fontos magyar politikai sikerként értékelte, hogy a visegrádi országok (V4) „megkerülésé nélkül Európa nem volt képes csúcsvezetőt választani”, és Ursula von der Leyen személyében

olyan politikus került az EB élére, aki sokkal érzékenyebb a térség problémái iránt.

Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztosi portfólióját a Magyarország eddigi „legerősebb” ilyen posztjaként értékelte, hangsúlyozva, hogy az nemcsak a térség, hanem az egész európai projekt szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

Ezen a ponton a miniszter az unió nyugat-balkáni bővítésének fontosságáról is szólva megjegyezte: „Magyarország nagyobb és nem több Európára vágyik”. Varga Judit méltatta a most zárult horvát EU-elnökséget, majd szólt arról is, hogy a V4-es együttműködés a magyar uniós politika sarokköve, a négy ország összehangolja uniós prioritásait.

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése kapcsán hangsúlyozta, hogy a jogállamisági kérdésekbe az őshonos nemzetiségek védelmének is bele kell tartoznia.

Az Európai Unió (EU) többéves pénzügyi keretére térve arról beszélt, hogy a járvány miatt gazdasági visszaesés várható Európában, számtalan országnak azonnali, nagy összegű segélyre van szüksége, ugyanakkor a meglévő keretből az EU aligha fogja tudni kezelni ezeket a kihívásokat.

Magyarország olyan igazságos, méltányos költségvetést szeretne, amely elismeri minden országnak a válság előtt, illetve a csatlakozása óta tett erőfeszítéseit – mondta Varga Judit, majd azt is kijelentette, nem szabad elfelejteni a kohézió alapelvét sem.

A miniszter beszámolója szerint az unióban folyamatosan napirenden van a migráció kérdése, amellyel kapcsolatban a magyar álláspont változatlan: „a magyar emberek fogják eldönteni, hogy kivel akarnak együtt élni”.

A V4-ek gazdasági sikerei kezdik felborítani a korábbi bebetonozott európai rendet

Az unió belső piaci kihívásaira kitérve úgy vélekedett: a V4-ek gazdasági sikerei kezdik felborítani a korábbi „bebetonozott európai rendet”, amely szerint a tőke nyugatról keletre, a munkaerő pedig keletről nyugatra áramlik.

Az európai zöld megállapodás kapcsán fontosnak nevezte, hogy az atomenergiát is a tiszta energiák közé sorolták. A digitalizációról megjegyezte, hogy

Magyarország partner az Ipar 4.0 célkitűzéseinek megvalósításában.

A beszámoló után a minisztert Balczó Zoltán (Jobbik), a bizottság alelnöke a többi között az Európai Ügyészségről kérdezte. Varga Judit közölte: ugyan nem kötelező a csatlakozás a szervezethez, azonban mégis szankcionálják azokat, akik így döntenek.

A civiltörvényre vonatkozó kérdés kapcsán a tárcavezető azt mondta, hogy a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása nyomós közérdek, amely az uniós jogszabályok értelmében is lehetőséget ad bizonyos szabadságjogok korlátozására. Az Európai Unió Bírósága is jogszerűnek mondta ki ezt a célt, azonban annak eszközeivel vannak problémái – magyarázta.

A jövőben is folytatódhatnak a Magyarországot érő támadások

Csöbör Katalin (Fidesz) felvetésével egyetértve Varga Judit arra számít, hogy a jövőben is folytatódni fognak a Magyarországot érő brüsszeli támadások. Azok jellemzőjének nevezte, hogy „hamar elfogynak a jogi érvek”, mivel a támadások alapvetően ideológiai-politikai indíttatásúak.

Gurmai Zita (MSZP) európai minimálbérre vonatkozó kérdésére a miniszter azt felelte: az elmúlt tíz év Fidesz-kormányzása jelentősen növelte a garantált minimálbért, azonban az egy komplex rendszer része, amely összefügg a család- és gazdaságpolitikával, amelyet „nem lehet kívülről irányítani”.

A szocialista politikus másik kérdésére úgy reagált, hogy nem az isztambuli egyezmény a kulcsa annak, hogy a családok és az elesettek a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek. A jelentségre komplex intézkedésekkel – köztük a büntető törvénykönyv szigorításával – válaszol a kormány – tette hozzá.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work