Hirmagazin.eu
Főoldal » Varázslatos világba repít a Nagycirkusz új show-ja
Programinfó

Varázslatos világba repít a Nagycirkusz új show-ja

A klasszikus cirkusz világát idézi – artistákkal, bohócokkal – a Fővárosi Nagycirkusz új bemutatója, a Repülőcirkusz. A Dumbo című amerikai film cirkuszrendezője, Kristóf Krisztián álmodta színpadra a produkciót, amelyben a filmben látott kutyaszám is helyet kapott.

A Repülőcirkusz című műsor egy nosztalgikus időutazás a cirkuszművészet aranykorába – mondta Kristóf Krisztián rendező. Kifejtette: a 20-30-40-es évek zenéjéből válogatott, és igyekezett visszanyúlni egy olyan korba, amikor a szórakoztatásról szólt a cirkusz. Így analógabb élményt nyújtva a hangsúly a porondon, az artistákon van, nem az effekteken.

Az előadással a közönség élőben is megtapasztalhatja azt a varázslatos világot, amelyet Tim Burton Dumbó című mozifilmjében is láthatott – tette hozzá a rendező, aki szakértőként dolgozott az amerikai animációs filmben.

A szeptember 8-ig látható új műsorban szerepel egyebek mellett Daniel Golla különleges repülőszáma, orosz és svájci rúdugró akrobaták, valamint a Dumbóban is felbukkanó Jana Posna és idomított uszkárjai. Az előadásra mongol akrobaták ugrókötél- és golyószámmal készülnek, és látható lesz a Sárközi-zsonglőrtrió, valamint a Trio Arabey gúlaszáma is.

Az előadás legnagyobb sztárja Fumagalli és Daris, a világhírű olasz bohócduó.

Fumagalli, eredeti nevén Natalino Giovanni Huesca szerepelt Federico Fellini 1970-es Bohócok című filmjében, 2001-ben a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjat nyert, 2015-ben az Arany bohóc-díjat vihette haza testvérével, Darissal közösen.

Nyitókép: Fővárosi Nagycirkusz
infostart

Hasonló hírek

Kaland a dzsungelben – Kiállítás és óriástársasjáték

info

Flashmobbal készülnek a rajongók a Depeche Mode koncertre

Edit

Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor és Balázs János zongoraestje

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!