Ünnep – egyike a legszebb magyar szavaknak. Meglehet, azért találjuk olyan különlegesen szépnek, mert egyaránt lehet meghitt, saját, személyes, esetleg valakivel, hozzánk közel állóval közös, és lehet nagy nyilvánosságra tartozó is.

Megünnepelhetjük társunkkal az első találkozást, a házassági évfordulót, a gyermek világra jöttét, lehetnek személyes emlékezésre méltó napjaink, születésnapok, névnapok, iskolai, tudományos, sport- és egyéb sikerek.

Manapság már ide tartozhat az álláshoz jutás eseménye is – köszöntési, vagyis mindenképp örömteli dátumok. Aztán találhatunk a naptárunkban jó néhány piros betűvel jelzett, a nemzet vagy még nagyobb közösség megemlékezésre késztető, esetleg sorsfordító napjait eszünkbe juttató ünnepnapot is.

Köszönthetjük az évkezdést újévkor, örülhetünk az éledő természetnek húsvétkor, megpihenhetünk egy keveset a díszes karácsonyi asztal mellett – bár ez utóbbiakat sokan szívesen egyszerűsítenék a bőséges evés-ivás alkalmaira, vagy szorítanák templomfalak közé.

Ezzel máris elértünk ünnepeink talán legkényesebb pontjához, a „mit és hogyan” kérdéskörhöz. Nézzük például – már csak időszerűsége okán is – augusztus huszadikát.

Talán a fiatalok is, de a középkorúak mindenképp tudják fejből is azonnal sorolni, miféle címkéket aggattak a korábbi években államalapító királyunk ünnepére.
Volt már az új kenyéré, aztán a köztársaság napja, meg az alkotmány ünnepe is. Idősebbek még az ötvenes évek augusztus huszadikai plakátjára is emlékezhetnek, amelyen egy álnok mosolyú zömök kis ember próbál kikászálódni a búzakalászok közül – igen, ő Rákosi Mátyás volt, az elhíresült ünnepi fotón. Kétségbeesett kísérletei voltak ezek az aktuális hatalomnak: legyen bármi, csak ne a szent uralkodó napja.

Napjainkra talán már helyükre kerültek ezek a fogalmak és értékek – elegendő, ha valaki áttekinti az ország ünnepi programkínálatát, a különböző helyszínek szinte minden korosztályt megcélzó választékát. Kiderült, hogy az ünnepi kenyér megáldása gyönyörűen megfér a színes kirakodóvásárral, a dzsesszkoncert a Magyar Ízek Utcájával, az ünnepélyes létesítményavatás pedig a színpadi zenével, tánccal, akár az esti utcabállal is.

Szent István napját ugyanis – érdemes utánaolvasni – semmiképp nem lehet egyházi ünneppé egyszerűsíteni.

Intelmeiből tudhatjuk: szilárd erkölcsi alapokon nyugvó erős országot, megértő, de elveiben hajthatatlan államhatalmat hozott létre. Amikor a napját ünnepeljük, érdemes ezekre az intelmekre gondolnunk, és érdemes észrevennünk, hogy semmit sem veszítettek időszerűségükből. Hogy nem mindenkinek tetszik, az is törvényszerű, így volt ez régen is.

Mindig akadnak olyanok, most is, akiket bánt, ha valami rendben működik, ha valami szép és hasznos létrejön, ha tiszteljük hagyományainkat. Hallható, sőt, az internet lehetőségeit kihasználva olvasható is néhány ilyen mondat például, hogy „aki papot akar látni, az menjen a templomba” – de ez nem baj. Az emberek többsége ugyanis átérzi az ünnep lényegét, tudja, hogy mit ünnepelünk, és fokozatosan az is kialakul, hogy hogyan.

Vannak tehát ünnepeink, és minden okunk megvan abban bízni, hogy előbb-utóbb ünnepelni is megtanulunk.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu