Igen, de talán nem olyan értelemben, ahogy általában képzelik. A kutyák érzékenységében nincs semmi természetfölötti. Minden megnyilvánulásuk biológiai mechanizmusokkal magyarázható, bár az is igaz, hogy mi csak most kezdjük egyik-másikat megérteni.

Például a kutya képes hazatalálni nagy messzeségből is, számára ismeretlen terepen. E tulajdonságban osztozik a macskával és sok más állatfajjal. Úgy tűnik, hogy ez a föld mágneses tere finom különbségeinek és változásainak az érzékelésén alapul. Kísérletképpen erős mágnesek elhelyezésével sikerült az állatok e képességét gyengíteni, úgyhogy tudjuk: nem képzelődés az egész. Azzal a kérdéssel viszont csak most ismerkedünk, hogyan képes a test ilyen bravúros navigációs teljesítményre, amilyenről újra meg újra tárgyilagos feljegyzések számolnak be.

A kutyák ugyancsak képesek „megjövendölni” a földrengéseket és zivatarokat. Kitörni készülő vihar előtti iszonyú rémület foghatja el őket, lihegni kezdenek, és körberohangálnak a házban. Sőt még a szűkölésre is rázendíthetnek, és remegés foghatja el őket, mintha fájna valamijük. Szorongásuk fokozódik, amikor megzendül az ég, de már valamivel a zivatar tényleges kitörése előtt megfigyelhető. Ily módon a légnyomás változásaira és valószínűleg a statikus elektromosságszint ingadozására reagálnak érzékenyen. Manapság ez már értelmetlen magatartásnak látszik, de a kutya vad őseinél nagyon is fontos volt, hogy az időjárás jelzéseit aggódva érzékelje. A farkasok nagy gonddal választják meg az odúik, vermeik helyét. Domboldalba építkeznek, ahol az elárasztás veszélye minimális, de még így is végzetes lehet a pici kölykökre egy-egy heves felhőszakadás. Lehetséges, hogy a közelgő vihar előtt a házban ide-oda futkosó kutya az árvízveszélyre reagáló farkaskölykök viselkedését játssza el.

Egyes kutyatulajdonosok állítják, hogy ritka alkalmakkor kutyájuk „kísértetet látott”. Kisétálnak kedvencükkel a mezőre egy nyári estén, és a kutya egyszerre megtorpan és megmerevedik.

Mozdulatlanná válva a semmibe mered, szőre felborzolódik a nyakán és a hátán. Vicsorogni, morogni kezd, sőt olykor vinnyog is, de tapodtat sem hajlandó mozdulni, amikor gazdája indulásra próbálja késztetni. Azután olyan hirtelen, ahogyan ez a furcsa magatartás kezdődött, abba is marad, és az állat folytatja útját. Aki valaha is tapasztalt ilyesmit, nehezen fogja elfelejteni a kutya heves reakcióját, és könnyen érthető, miért állítják, hogy az állat „kísértetet látott”. Az igazság az, hogy valószínűleg egy rendkívül erős szagjelzésre talált, amely nem egy másik kutyától, hanem valamilyen más állatfajtól származott, például rókától vagy görénytől. A szagnyom különlegessége és erőteljes volta épp elég a kutya érzékeny orrának, hogy a heves reagálást kiváltsa.

A kutya „hatodik érzékének” bizonyítására tudományos kutatók nemrégiben meglepő módon arról számoltak be, hogy infravörös érzékelőket fedeztek fel a kutya orrában. Ez megmagyarázná néhány fajta korábban „természetfölöttinek” tartott képességeit. A bernáthegyi kutyák például pusztán a hó megszimatolásával állítólag meg tudják állapítani, hogy a lavina alá temetett hegymászó él-e még vagy sem. Ha érzékeny hőérzékelők léteznek az állat orrában, akkor ez az elmélet nem is olyan erőltetett. Mi több, már régóta ismeretes, hogy némelyik kígyófajta orrán csakugyan találhatók ilyen hőérzékelők, és ezzel érzékelik az apró, meleg vérű préda jelenlétét. A tény, hogy az állatvilágban egyáltalán létezik ilyesmi, csak megerősíti annak valószínűségét, hogy a kutyánál is megtalálható.

forrás: Delina