5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságVáltoznak az uniós támogatások

Változnak az uniós támogatások

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek

– írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta: az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.

Kitért rá, hogy a végéhez közeledő 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklusban a vidékfejlesztési program mintegy 1340 milliárd forintos keretét sikeresen lekötötték, és a források több mint ötven százalékát beruházásokra tudták költeni. Az állattartás, az élelmiszeripar, a kertészet vagy éppen a borászat számára eljuttatott támogatások jól hasznosulnak, hiszen azt látják, hogy a beruházásoknak köszönhetően a vállalkozások jövedelmezőbben működnek, eredményesebben gazdálkodnak.

Feldman Zsolt elmondta, hogy az európai unió új, többéves pénzügyi keretének tervezése az állam- és kormányfők szintjén erős vitákkal terhelt folyamat, amelyben Magyarország markáns véleményt képvisel. Hozzátette: míg az Európai Bizottság (EB) javaslata jelentősen csökkentené a közös agrárpolitikára (kap) rendelkezésre álló forrásokat, több tagállammal együtt Magyarország azon van, hogy az elvonás mértéke ne legyen nagyobb, mint amit a britek távozása indokol. Kiemelte: a forráselvonás méltánytalan lenne a vidéki térségekkel, az uniós mezőgazdasággal szemben, amely az EU élelmiszer-ellátását biztosítja.

Az államtitkár közölte: a legtöbb gazdálkodót érintő változás, hogy a ma alaptámogatás és zöldítés jogcímen kapható, hektáronként mintegy 75 ezer forintos hozzájárulást a jövőben egy támogatási formában vehetik majd igénybe a termelők. 2014-ig is így volt ez, de ehhez az időszakhoz képest jelentős eltérés, hogy a teljes összeg erős zöldítési feltételek teljesítéséhez lesz kötve. A közvetlen támogatások struktúrája ezen felül összességében nem változik, ugyanúgy lesznek termeléshez kötött programok, kisgazda-átalánytámogatás vagy a fiatal gazdáknak járó támogatás, mint a mostani ciklusban – fejtette ki.

Az új program első pályázatai, a brüsszeli jóváhagyást követően, várhatóan 2022-ben jelenhetnek meg.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work