13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságVáltoznak a nyugdíjszabályok júliustól, egyesek ellátását újraszámolhatják

Változnak a nyugdíjszabályok júliustól, egyesek ellátását újraszámolhatják

Július 1-jétől több szabály is módosul a nyugellátással, adategyeztetéssel, illetve korhatár előtti ellátással kapcsolatban. A jogszabálymódosítás a 97. számú Magyar Közlönyben jelent meg – hívja fel a figyelmet Széles Imre tb-szakértő.

Az adózóna.hu-n megjelent ismertetés szerint a törvény rögzíti, hogy a 2020. június 30-áig terjedő időszakra a felszolgálási díj (vagyis a szervízdíj) 81 százalékát, az azt követő időszakra viszont már a felszolgálási díj teljes összegét kell figyelembe venni az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározása során.

Mindenki ezt olvassa most!

(A felszolgálási díj után 2020. július 1-jétől az általános szabályok szerint fizet járulékot a biztosított, ám erre a nyugdíjtörvény a mostani módosításig nem volt tekintettel.)

Ez a vendéglátóiparban dolgozók számára lehet releváns.

Ugyancsak a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapítását érinti a fenti jogszabályi hely h) pontjának módosítása, amely a a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvény 27. paragrafus (2) bekezdése szerinti járulékfizetési alsó határ alkalmazása esetén a minimálbér 30 százalékát nevesíti keresetként. (Az e pont alatt eddig szereplő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti munka-rehabilitációs díj, illetve fejlesztési foglalkoztatási díj a továbbiakban a nyugdíjtörvény paragrafus (2) bekezdésének c) pontja alapján képez nyugdíjalapot.

Mindenki ezt olvassa most!

A nyugdíjtörvény 96/B paragrafusa a következő két új – (10) és (11) – bekezdéssel egészül ki. A (10) bekezdés rögzíti, hogy az egyeztetési eljárás keretében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és jogosultsági idő tartamát a biztosított, volt biztosított számára

kedvezőbb módon újraszámolja, ha a szolgálati idő, jogosultsági idő tartamát jogszabálysértően állapították meg, és a határozatot közigazgatási bíróság még nem bírálta el, vagy az újra megállapítás az azóta tudomására jutott tények, adatok vagy bizonyítékok alapján indokolt.

Ugyanakkor a (11) bekezdés szerint az egyeztetési eljárás keretében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő, illetve jogosultsági idő tartamát egy ízben, az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül a biztosított, volt biztosított számára kedvezőtlenebb módon újra megállapítja, ha a szolgálati idő, jogosultsági idő tartamát jogszabálysértően állapították meg, és a határozatot közigazgatási bíróság még nem bírálta el.

A nyugdíjtörvény rögzített nyugdíjra vonatkozó 82. paragrafusa (2) bekezdésének hatályon kívül helyezésével illetékmentessé válik július 1-jétől a 84-88. paragrafusok alapján visszafizetésre vagy megtérítésre kötelező, vagy a 91. paragrafus szerinti mulasztási bírságot előíró határozat alapján a tartozás mérséklése, elengedése vagy fizetési kedvezmény engedélyezése iránt benyújtott kérelem is, amely esetében jelenleg általános tételű eljárási illetéket kell leróni.

Mindenki ezt olvassa most!

A nyugdíjtörvény 83. paragrafusának (1) bekezdése jelenleg úgy rendelkezik, hogy a megállapított nyugellátásról nem lehet lemondani. Július 1-jétől ez módosul, az új előírás szerint a megállapított nyugellátásról – a kivételes nyugellátás kivételével – a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani.

A nyugdíjtörvény 91. szakasza új (4)-es bekezdéssel egészül ki, amely szerint a mulasztási bírságot kiszabó döntés adatait a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem kell bejegyeznie a közigazgatási szankciók nyilvántartásába. Ezt a jogalkotó azzal indokolja, hogy a nyugdíjbiztosítás esetében a mulasztási bírság elsődlegesen a korábbi időszakra vonatkozóan nem teljesített adatszolgáltatás miatt kerül kiszabásra, így nem indokolt, hogy a foglalkoztató alaptevékenysége miatt kiszabott szankciók megállapítása során súlyosbító körülményként vegyék figyelembe.

A júniusi nyugdíj, az emeléssel jön és hamarabb!

napi, adozona

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem