Hirmagazin.eu
Főoldal » Változás a csed számításában: példákkal mutatjuk miként számolunk július 1-je után
Gazdaság

Változás a csed számításában: példákkal mutatjuk miként számolunk július 1-je után

Mint ismeretes 2021. július 1-jétől változnak a csecsemőgondozási díj számítási szabályainak egyes részletei, amelynek következtében több forint marad a kismamák pénztárcájában, magasabb összegre lesznek jogosultak, mint a még június 30-áig érvényben lévő csedszabályok esetében.

Cikkünkben most azzal foglalkozunk példákon keresztül, hogy milyen esetben lesz magasabb a csed, milyen esetben pedig nem.

Nézzük először is azt, mit jelent a csak 100 százalékos csednek nevezett fogalom! A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 42. § (1) bekezdés szerint
„a) a (2) és (3) bekezdés szerinti esetben a naptári napi alap 100%-a,
b) a (4) bekezdés szerinti esetben a naptári napi jövedelem 100%-a.”

Facebook

A naptári napi alap meghatározásában nincs változás, tehát befolyásoló tényező továbbra is, hogy mennyi időt dolgozott adott munkahelyen, illetve biztosítási jogviszonyban, van-e annyi társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelme, amely elegendő ahhoz, hogy egy bizonyos időszak átlagbéréből számolják az ellátás alapját. Ugyanúgy keressük az irányadó, illetve számítási időszakot, és ha megállapításra került a naptári napi alap (és a naptári napi jövedelem), akkor július 1-jétől nem vesszük ennek a 70 százalékát, hanem marad a 100 százalék, tehát ez lesz a bruttó csed összege.

Mindenki ezt olvassa most!

Ez pozitív változást eredményez a legtöbb esetben, azonban érdemes megvizsgálni, hogy mi a helyzet első gyermeknél, illetve akkor, ha aránylag rövid időn belül érkezik a testvér, és dolgozik az anya a két gyermek között. Ennek mentén vizsgáljuk meg a csed várható naptári napi alapját és összegét.

Czeglédi Bernadett munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Banki elszámolás – így lehet kicsúszni a panasztételi határidőből

info

Hamarosan döntenek a letelepedési kötvényekről

Edit

Sok ezer embernek segített már a Vállalatok munkaerő támogatása program

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!