12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldVallott a dzsihadista feleség: így élt a terroristákkal

Vallott a dzsihadista feleség: így élt a terroristákkal

A fiatal anya három éven át élt Szíriában – pedig teljesen máshova akart menni.

A marokkói Islam Maytat egész életében arra vágyott, hogy Londonban stylistnak tanulhasson. Mikor 2014-ben a most 23 éves a nő megismerte az afgán-brit üzletembert, Khalil Ahmedet, aki feleségül akarta venni őt, azt hitte, az álmai valóra válnak. Hamarosan azonban nem Londonban, hanem Szíriában, az Iszlám Állam „kalifátusában” találta magát.

Vallott a dzsihadista feleség: így élt a terroristákkal
Fotó: Europress / Delil Souleiman – AFP

A férfi ugyanis csatlakozott a terrorszervezethez, és közölte Maytattal, hogy a feleségeként köteles azt tenni, amit parancsol neki. A nő épp első gyereküket várta, mikor Ahmed elesett a hadszíntéren. Maytatnak nem volt választása:a terroristák egy, a harcosok özvegyeit gyűjtő menedékházba költöztették, majd katonai kiképzést adtak az ott élő nőknek.

A fiatal anya végül a szülés után nem sokkal újra férjhez ment azért, hogy elszabadulhasson az „özvegyotthonból” – így került Rakkába egy afgán férfi oldalán. Ez a kapcsolat viszont annyira gyötrelmes volt mindkét fél számára, hogy két hónappal később elváltak.

Maytat azonban nem sokáig maradhatott egyedül: ezúttal egy indiai harcoshoz kényszerítették hozzá, akitől egy lánya született. A férfit azonban szintén megölték a harcok során, a nő pedig megismerkedett egy jazidi asszonnyal, aki már egy ideje szökést tervezett. Nem volt veszélytelen két pici gyerekkel, de végül Maytat a nő segítségével kijutott az Iszlám Állam karmai közül, és most újra Marokkóban él a családjánál.

Az álmairól már rég lemondott, de abban bízik, hogy más nők szerencsésebbek és éberebbek lesznek, mint ő volt.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem