6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVadkendert termesztettek Ikerváron, a kábítószert Ausztriában adhatták el

Vadkendert termesztettek Ikerváron, a kábítószert Ausztriában adhatták el

hirmagazin 2015 06 10 131432
forrás: MTI

Vadkendert termesztett egy férfi a gyanú szerint egy osztrák állampolgár megbízásából Ikerváron a háza pincéjében, majd az előállított marihuánát Ausztriában értékesíthették – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a honlapján.
A tájékoztatás szerint a rendőrség az ügyben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 41 éves osztrák és egy 46 éves ikervári férfi ellen. A nyomozók mindkét gyanúsítottat elfogták, a Szombathelyi Járásbíróság pedig az ügyészség indítványára elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A közleményben azt írták: az ikervári lakóházban a vasi rendőrök még május elején tartottak házkutatást, amelynek során 250 tő, még korai fejlődési stádiumban lévő vadkendert és több mint 2700 gramm szárított, kisebb adagokba csomagolt, kábítószergyanús anyagot találtak. A szakértő megállapította, hogy a lefoglalt palánták kannabisz tartalmú növények.

A gyanú szerint az ikervári lakos egy osztrák férfi megbízására 2014 áprilisától anyagi ellenszolgáltatás fejében a lakóházának pincéjében termesztette a növényeket. G. Béla azt mondta, a szükséges technikai eszközöket és azok működtetését az osztrák megbízó finanszírozta. A palánták növekedéséhez szükséges áramhoz a fogyasztásmérő kiiktatásával jutottak hozzá az elkövetők, amivel kárt okoztak az áramszolgáltatónak.

A nyomozás adatai szerint az ültetvényből három alkalommal, csaknem 600 tő marihuánát szüreteltek le. A szárított növényeket 100-200 grammonként adagolták, az osztrák férfi pedig csaknem öt kilogrammot szállított el azzal a céllal, hogy a kábítószert Ausztriában értékesítse.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem