13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVádemelés előtt jár a Fenyő-gyilkosság ügye

Vádemelés előtt jár a Fenyő-gyilkosság ügye

Két hónapon belül, május végéig vádemelési javaslattal befejeződhetnek a Fenyő-merénylettel kapcsolatban zajló nyomozások, amennyiben nem merül fel új körülmény vagy a terheltek részéről újabb, elutasíthatatlan bizonyítási indítvány – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen a médiacézár 1998-as megölésére való felbujtás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Ihász Sándor volt főügyész ellen a Gyárfással kapcsolatos bűnpártolás miatt élhet vádemelési javaslattal.

A lap szerint a KNYF és az NNI nyomozását minden bizonnyal összehangolták, és egy ügyként kezelve kerülhet sor hamarosan a vádemelési javaslatra, majd a vádemelésre. Egyelőre nem lehet tudni arról, hogy Portik Tamásnak volnának bizonyítási indítványai Fenyő meggyilkoltatásával kapcsolatban. A fogva tartást nehezen viselő volt olajbűnöző figyelmét a hírek szerint inkább a Prisztás József meggyilkoltatásával összefüggésben elrendelt perújítás köti le.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Gyárfás Tamás ügyében a sportvezető meggyanúsítása óta számos tanút hallgattak ki. Gyárfást magát hatszor is kihallgatták, de írásban is tett két vallomást. Ismét tanúskodott Óvári Győző, Fenyő János és a VICO cég volt ügyvédje, Riskó Judit, Portik anyósa, Tasnádi Péter és egykori bizalmasa, Sass László, valamint Marjai Judit, Tasnádi volt felesége.

A korábbi nyomozások során tanú volt még Vajtó Lajos, aki Portik és a Gyurcsány-féle elhárítás egykori főigazgatója, Laborc Sándor találkozóiról beszélt. A maffia-bűncselekményekért elítélt Radnai László is tanúvallomást tett. Ezenfelül bizonyítékként szerepel az ügyben Perczel Tamás, Fenyő pszichológusa videóvallomásáról szóló jelentés is. Ugyanakkor védett tanú és a közelmúltban lefoglalt harminckét papírzsáknyi hangfelvétel, ami alapján megzsarolták a sportvezetőt, is bizonyíthatja az alapos gyanút mind Gyárfás, mind Portik ellen. Információink szerint a zsarolás ügyében kétszer tanúskodott Gyárfás Tamás felesége is.

A gyanú szerint Gyárfás azzal bízta meg Portik Tamást, az Energol egykori vezetőjét, hogy ölesse meg Fenyő János médiacézárt. Ezt megelőzően Portik is gyanúsított lett az ügyben, mivel a nyomozók szerint a volt olajbűnöző Jozef Rohácnak adott megbízást a gyilkosságra.

Gyárfás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez, számos alkalommal elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte a vitás ügyleteit a sajtómágnással. A lap szerint Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben, az mindenesetre tény, hogy a rendőrség a közelmúltban hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le, amelyből az Energol-vezér és Gyárfás rendhagyó kapcsolata körvonalazódik. A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János likvidálása. Az egykori olajbűnöző folyamatosan ezzel az üggyel provokálta, lényegében zsarolta a sportvezetőt.

Gyárfás meggyanúsítása után három nappal a KNYF hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt gyanúsították meg Ihász Sándor fellebbviteli főügyészt, akit az ügy miatt felmentettek beosztásából. Az alapos gyanú szerint Ihász 2017 októberében olyan dokumentumokat vett át a hivatalában, amelyekkel Gyárfást megzsarolták. A KNYF szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához.

Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta. Ihász egyébként ugyancsak tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

mti

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem