7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldVádat emeltek Romániában a Kárpátia énekese ellen

Vádat emeltek Romániában a Kárpátia énekese ellen

Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen – közölte szerdán a honlapján a romániai legfőbb ügyészség.

Vádat emeltek Romániában a Kárpátia énekese ellen

A közlemény szerint az “ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert” Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás János László mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

A közlemény szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján.

Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A Kárpátia frontembere ugyanaz a Petrás János, aki vitatott körülmények között, 2013. március 15-én az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. A minisztérium azonban később azt állította, csak adminisztrációs hiba miatt kapta Petrás János a kitüntetést, majd ezt cáfolták és megerősítették: valóban neki szánták a díjat.

 

Forrás: kárpáthír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work