6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóVádat emeltek Galambos Lajos ellen

Vádat emeltek Galambos Lajos ellen

forrás: MTI

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

A Budaörsi Járási Ügyészség szerdán eljuttatott közleményében közölte, hogy vádat emeltek Galambos Lajos és 10 társa ellen.

A közlemény szerint Lajost, mint elsőrendű vádlottat jelentős értékre, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.

Galambos Lajos 1993 és 1999 között elhatározta, hogy mocsai ingatlanait áram-, víz- és gázszolgáltatással történő ellátása érdekében egyedül, majd 2000-től egy társával illegális bekötések révén szerzi meg. Ennek megfelelően, a közműveket az ingatlanra beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki.

Az ügyészségi közlemény szerint mások is tudtak az illegális bekötésekről, és részt is vettek a méretlen vételezésben. A sértett közműszolgáltatók felé a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők által jelzett “nulla” közeli óraállások alapján éveken át csak minimális összeget fizettek.

Lajos a mocsai és tatai ingatlanok tekintetében összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

A legsúlyosabb cselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, a halmazati szabályokra is figyelemmel a büntetési tételkeret két évtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem