Hirmagazin.eu
Főoldal » Üzentek Merkelnek a németek
Külföld

Üzentek Merkelnek a németek

forrás: MTI

Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási “szupervasárnap” első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes.

Baden-Württembergben a CDU most először nem a legnagyobb politikai erő, és várhatóan szintén először 30 százalék alatti eredményt ér el.

A CDU Rajna-vidék-Pfalzban is gyengült, míg Szász-Anhaltban ugyancsak a néppártok esetében fontos határként számon tartott 30 százalék alá süllyedhet, de így is az első helyen végezhet, viszont a koalíciós partner szociáldemokrata párt (SPD) visszaesése miatt az általa vezetett kormány elveszítette többségét.

Üzentek Merkelnek a németek

A következő évek nagy feladata a “protestszavazók” visszanyerése lesz – mondta az urnazárás utáni első nyilatkozatában Reiner Haseloff CDU-s szász-anhalti miniszterelnök. Hozzátette, hogy a “politikai közép” erőit összefogó kormányt kíván alakítani.

A kormányalakítás Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban is nehéz lesz, mert a hivatalban lévő kormányt alkotó koalíció kisebbik pártja e tartományokban is annyira meggyengült, hogy a koalíció elveszítette többségét. Meglehet, hogy egyik tartományban sem sikerül az eddigi gyakorlatot követve két pártból álló koalíciót létrehozni, hanem egy nagyobb és két kisebb párt összefogására lesz szükség.

A legnagyobb nyertes

A 2013-ban alapított AfD a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli politikai erő, és vasárnap Szász-Anhaltban története legnagyobb sikerét érte el, a részeredmények alapján akár a szavazatok 24-25 százalékát is megszerezhette. Ezzel rögtön a második számú politikai erővé lépett elő.

Rajna-vidék-Pfalzban 10-11 százalékos eredménnyel a harmadik legnagyobb frakciót alkothatja a Landtagban, Baden-Württembergben a negyedik helyet érte el 12 százalék körüli eredménnyel. A párt így már a 16 közül 8 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Ahogy az eddigi ötben, úgy a három újabb tartományi parlamentben is ellenzéki szerepre készül.

Felemelkedésében nagy szerepe van a menekültválságnak, amely Németország újraegyesítése óta nem tapasztalt élénkülést hozott a közéletbe. A társadalom “ismét átpolitizálódott”, és ennek haszonélvezője az AfD, mert látszólag egyszerű megoldásokat kínál – értékelte az eredményeket Peter Tauber, a CDU főtitkára.

“Nehéz időkben sokan egyszerű megoldásokra vágynak, a demokraták dolga pedig megmondani, hogy egyszerű megoldások nincsenek” – húzta alá.

Történelmi zöld siker 

Hasonlóan fogalmazott a Zöldek baden-württembergi miniszterelnöke, Winfried Kretschmannn, akinek vezetésével az ökopárt történelmi sikert ért el, először nyert Landtag-választást és folytathatja a 2011-ben kezdett kormányzást. A koalíciós társ SPD meggyengülése miatt viszont új kormányt kell alakítania.

Hangsúlyozta, hogy az AfD előretörése azt a kötelezettséget jelenti a “demokratikus pártoknak”, hogy legyenek nyitottak az “új típusú szövetségekre”, és tárgyaljanak a kormányalakítás lehetőségeiről – mondta.

Üzentek Merkelnek a németek
Egy nő szavaz a rajna-vidék-pfalzi tartományi választáson Trierben 2016. március 13-án. (MTI/EPA/Arne Dedert)

Vékonyabb lett a politikai közép 

Az SPD súlyos kudarctól menekült meg, ugyan Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban is a néppárti voltát megkérdőjelező 10 százalék körüli eredményt ért el, Rajna-vidék-Pfalzban viszont erősödött, a szavazatok 37,5 százalékát szerezte meg a részeredmények szerint, ami 1,8 százalékpontos növekedés a 2011-ben szerzett 35,7 százalékhoz képest.

Az ország nyugati részén fekvő tartományban 25 éve kormányzó SPD így a következő ciklusban is hatalmon marad, a koalíciós társ Zöldek visszaesése miatt viszont ott is új felállásra lesz szükség.

A vasárnapi választások megmutatták, hogy a “politikai közép vékonyabb lett, és ezt komolyan kell venni” – értékelte az eredményeket Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár.

A választások vesztese: Merkel 

A németországi tartományi választások eredményei tükrözik, hogy a társadalom egyes rétegeinek nem sikerült megmagyarázni a migrációs politikát – vélekedett Kiss J. László a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Ennek egyik ismérve, hogy a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő Alternatíva Németországnak szinte minden pártból 10 százaléknyi választót magához vonzott, Szász-Anhaltban a szavazatok több mint 24 százalékát is megszerezhette, ezzel akár néppártként jelentkezhet – fogalmazott.

Kiss J. László szerint a választási eredmények alapján a Rajna-vidék-Pfalz tartományban lesz az egyetlen nagy koalíció, ezzel Németországban a hárompárti kormányzás következik, ami figyelmeztető a jövő évi parlamenti választásokra.

Mint mondta: Angela Merkel német kancellár a vasárnapi választások alternatíva nélküli vesztese, a Kereszténydemokrata Unión belül pedig igazi kihívója nincs, a kérdés mégis az, hogy a párt őt fogja-e jelölni 2017-ben is.

 

Hasonló hírek

Svéd választások: Előretörtek a bevándorlásellenes erők

Géza

Erre Soros György sem számított: világhírű énekesnő támadt neki, már a popszakmában is közellenség

Géza

Terroristák érkeztek Európába?

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------