Hirmagazin.eu
Főoldal » Üzent a kormány: a koronavírus ellenére is biztosított az emberek élelmiszerellátása
Gazdaság

Üzent a kormány: a koronavírus ellenére is biztosított az emberek élelmiszerellátása

A koronavírus-járvány ellenére sincs élelmiszerhiány Magyarországon és ez a következő hónapokban is így lesz.

A kormány minden eszközével azon dogozik, hogy a lakosság számára az élelmiszerellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa, emellett szigorúan fellép az élelmiszerek túlárazásával szemben is, olvasható a koronavirus.gov.hu honlapon.

közlemény szerint a magyar gazdák és az élelmiszer-ellátásban részt vevő vállalkozások szorgalmának és erőfeszítésének köszönhetően biztonságos a magyar emberek élelmiszerellátása a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is. A magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar 25 millió ember ellátására képes, az alapanyagok pedig több mint 80%-át itthon állítjuk elő.

A kormány a folyamatos áruellátás érdekében több intézkedéssel javította a közúti fuvarozási és a kiskereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeit is. Az élelmiszerellátásban érintett szaktárcák, az Agrárminisztérium (AM), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) folyamatos kapcsolatban áll az ágazati szereplőkkel, szakmai szervezetekkel, forgalmazókkal, hogy mielőbb értesüljenek az élelmiszerláncban felmerülő nehézségekről.
A szakmai problémák gyors és eredményes megoldását gyakorlati szempontú, ágazatspecifikus tájékoztató anyagok összeállításával is támogatják, amelyek elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán. Továbbá honvédelmi irányító törzsek is segítik a folyamatos működéshez szükséges feltételek biztosítását a létfontosságú vállalatoknál, köztük egyes élelmiszerláncoknál.

Fontos tudni, hogy a családok biztonságos ellátásának megkönnyítése érdekében más boltokkal szemben az élelmiszert, higiéniai termékeket, gyógyszert forgalmazó üzleteknek nem kell 15 órakor bezárniuk, ahogy a piacoknak sem. A boltokban az árufeltöltés időigényessége miatti, átmeneti készlethiányt az idézhette elő, hogy a lakosság a járvány hírére felhalmozásba kezdett, a szokásos mennyiség sokszorosát vásárolták meg az emberek. Az ideiglenesen előforduló üres polcok csupán azt mutatták, hogy az alkalmazottak fizikai erővel nem győzték feltölteni azokat. Az érintett szaktárcák az indokolatlan készletfelhalmozás mellőzésére, a valós szükségletek szerinti vásárlásra kérnek mindenkit, megelőzve ezáltal a logisztikai nehézségek és általa a pánikhangulat kialakulását.

A biztonságos élelmiszerellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, hangsúlyozták. A piacokon történő vásárlás nagyobb biztonságot nyújthat a vásárlók számára a zárt terű bevásárlóközpontoknál, emellett kiemelt szerepet játszanak a helyi gazdaságok működésében, sok ezer magyar termelő megélhetését teszik lehetővé. Az AM arra kérte az önkormányzatokat, hogy ne bezárással, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egy időben koncentrálódjanak.

A fogyasztóvédelem a veszélyhelyzet meghirdetése óta ellenőrzi a legkeresettebb termékek ártörténetét és árképzését, mint például a tartós élelmiszerek, fertőtlenítőszerek és háztartási papíráruk. A túlárazással szemben szigorúan fel kell lépni, nem szabad engedni, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben a kereskedők, piaci szereplők az embereken nyerészkedjenek, ez a magatartás ugyanis erkölcsileg is elítélendő, jelezte a hatóság. Nincsen élelmiszerhiány, így általános árnövekedés a termelési árak növekedésének mértékén túl egyáltalán nem indokolt. A szabadáras rendszerben az áremelést önmagában nem szankcionálhatja a hatóság, de kiemelten vizsgálja azt, hogy a kereskedők nem használják-e ki a magasabb kereslet adta lehetőséget és ahol szükséges, határozottan fellépnek a jogsértő vállalkozói magatartással szemben, tették hozzá.

Az AM mindemellett az agrárkifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a vírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez, valamint egy javaslatcsomagot is összeállított az Európai Bizottság számára az uniós támogatási jogszabályok felülvizsgálata érdekében. A kezdeményezés a közvetlen támogatásokat, a piaci támogatásokat, valamint a vidékfejlesztési támogatásokat is érinti, illetve a csekély összegű, úgynevezett “de minimis” támogatások felső korlátjának megemelését, olvasható a közleményben

Címlapkép: Getty Images

agrarszektor, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Tb 2020: összevont járulékok, új minimumalap és más változások

Géza

Száz milliárd forint kifizetését érinti az Ab döntése

Edit

Eljárást indított a UPC ellen a GVH

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------